Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kispál és a Borz - Kicsit szomorkás
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Az ezrelékek lázadása” – együtt érzés helyett esélyegyenlőséget

- 2017. október 31. 20:27 -

November 3-án lezárják a hármas metrót, hogy megkezdjék a metróvonal északi szakaszának felújítását. Az Önállóan lakni- közösségben élni csoport tiltakozását fejezi ki az akadálymentesítés hiányával kapcsolatban, így „beszélgetés a metrófelújításról” címen szervezi meg következő eseményét.

A csoport elfogadhatatlannak tartja, hogy e beruházás keretében nem lesz akadálymentes a Dózsa György úti állomás.  A lezárás napjára egy különleges beszélgetéssel készülnek, melyet az „Eleven Emlékmű – az én történelmem” csapata segítségével valósítanak majd meg. Szó lesz a metrófelújításról, annak következményeiről a mozgássérült emberek, illetve általánosságban az utazóközönség mindennapjaira nézve, ill. terveik szerint kitérnek majd arra is,hogy hogyan jelenik meg a szolidaritás hiánya a döntéshozók részéről.  A moderátor Galgóczi Péter lesz. „Célunk, hogy megmutassuk, a főváros vezetése messze jár a valóságtól, amikor azzal magyarázza teljes akadálymentesítés hiányát, hogy a mozgássérült utasok száma csupán ezrelékben kifejezhető.” – olvasható felhívásukban. A beszélgetésbe bármikor be lehet majd csatlakozni, mindenkit várnak, aki egyetért azzal, hogy a rekonstrukció után a hármas metrónak mindenki számára egyformán hozzáférhetővé kell válnia!  Aki egyetért a célokkal, gyújthat majd egy mécsest is, amivel jelképesen elgyászolják a főváros vezetésének szolidaritását mindazok felé, akiknek az életét megkönnyítené a metró akadálymentesítése. A rendezvény időpontja: 2017. november 3. 16:00-20:00 Helyszíne: Dózsa György úti metróállomás (aluljáró) Az Eleven beszélgetésre 17 és 19 óra között kerül majd sor. Előtte és utána lehetőség lesz kötetlenül beszélgetni az érintettekkel, valamint mécsest gyújtani a szolidaritás jegyében. További információ:  onallloanlakni.blog.hu Az esemény a Facebook-on iselérhető: https://www.facebook.com/events/138579106895538/?active_tab=about

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 2.7 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
3 * = húsz(on) hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 5. csütörtök, Imre napja van.
Ma van a(z) Szent Imre ünnepe.
Az év 45. hete és 309. napja.
Holnap Lénárd napja lesz.

1844. Főtiszti állomások a magyar ezredekben. Ez országgyűlés is megújított feliratban kérte ő fönségét, hogy a magyar ezredekben tisztségekre és a hadparancsnokságokra is, a törvények rendeletéhez képest, született honfiak alkalmaztassanak.


1963. Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészmű üzemét, a második ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.


Kántor Péter / 1949. nov.5. - /

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

Időjárás

2026-11-06, 00:43
Clear sky
W
Clear sky
4°C
0.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 74%
Szél: 0.2 m/s W
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com