Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Billy Ocean - Get Outa My Dreams, Get Into My Car
54
hallgató

Az MVGYOSZ is részt vett az Esélyek és kihívások konferencián

- 2023. június 9. 7:47 - 419 megtekintés

A Magyar Pedagógiai Társaság – Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály és az ELTE BGGYK által szervezett „Esélyek és kihívások – SNI és BTMN tanulók a szakképzésben” című konferencián lehetőség nyílt megismerkedni a különleges bánásmódot igénylő fiatalok jelenlegi helyzetével és a szakképző intézmények által nyújtott lehetőségekkel.

Az egymásra épülő előadások a különleges bánásmódot igénylő tanulók szakképzési lehetőségeit boncolgatták, több területet érintve, így a jogi háttértől a jelenlegi statisztikai adatokon át, a gyógypedagógusok szakképzésben betöltött szerepéig és a pályaorientációs lehetőségeket végigjárva lehetett informálódni a témakör kapcsán. Az előadók jó pár sokkoló ténnyel szembesítették a résztvevőket. Ilyen például, hogy a szegregátumokból érkező fiatalok 30 százaléka nem fejezi be az általános iskolát.

A szakképző intézményekről általánosságban

2011-ig gyógypedagógiai intézményként határozták meg a szakiskolát. Ma már azonban köznevelési intézmény, ami a köznevelési törvény hatálya alá tartozik, így a törvény alapján szakképzési és gyógypedagógiai feladatokat lát el.

Halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő személyeknek ingyenes a szakképzés. Egyéni tanulmányi rend is igényelhető, ha a szakértői vélemény dokumentumában engedélyezett. A szakképző intézmény köteles differenciált fejlesztést biztosítani a BTMN és SNI diákoknak. Szakmai jogszabálysértésnek minősül, ha az SNI irányelveknek nem felel meg az intézmény.

Részszakma képzésre csak SNI tanuló járhat.

A szakképzésben az SNI tanulók számára az utazótanárnak kell biztosítani a rehabilitációs és habilitációs célú fejlesztést. A szakmai programban meg kell állapítani a fejlesztő programot.
Problémát jelent, hogy a változások bevezetése a rendszeren belül igen lassú, akár egy egész évtizedet is igénybe vehet. Előfordult, hogy olyan hivatkozások is voltak a szakvéleményben, amelyek már 5 éve nem voltak hatályban.

Tanulók a szakképzésben

Az SNI gyermekek aránya az állami intézményekben a legnagyobb és az egyháziakban a legkisebb. Az SNI tanulók előszeretettel járnak érettségit nem adó szakiskolába. Az érettségit adó szakképzésben is van minimális növekedés az elmúlt években, de továbbra is kicsi az arány. A gimnáziumokban nincs változás.
Az utóbbi éveket tekintve jellemző volt, hogy a különleges bánásmódot igénylő tanulók egyre nagyobb arányban csatlakoznak a szakképzésbe, így növelve esélyeiket a szakmák megszerzésére. A hivatalos szakértői vélemények alapján a diákok folyamatos fejlesztést kaphatnak a szakképző intézményekben is.
Az eseményen kiemelték, hogy egyre nagyobb arányban, növekvő létszámban jelennek meg az integráltan oktatott tanulók a szakképzésben, amelyet a Magyar Pedagógiai Társaság is lényeges eredménynek gondol, ezt több előadó is hangsúlyozta. A különleges bánásmódot igénylő tanulók létszámának növekedésével a pedagógus- vagy oktatói képzésekben egyre inkább szükséges beépíteni tananyagként, követelményként a különleges bánásmódot igénylő tanulókra vonatkozó módszertant és szakmai ismereteket.

A gyógypedagógus és a tanár feladatai

A szakképzésben a gyógypedagógus feladatköre nem tér el a köznevelésben betöltött szerepétől. Itt is elengedhetetlen az oktatókkal, pedagógusokkal és más bevont szakemberekkel való együttműködés. Lényeges szempont, hogy a tanulók számára megteremtsék a tanulásra kész állapotot, és a területet tekintve ez felértékelődik. A szakképzésben résztvevő gyógypedagógusnak hangsúlyt kell fektetnie a szakmához kapcsolódó alapvető kompetenciák fejlesztésére, illetve az adott terület elvárásait nem hagyhatja figyelmen kívül.

Általános iskolából szakképzésbe

Az integrált oktatást tekintve fontos, hogy legyen valamilyen átvezetés-program kialakítva a középfokú és az általános iskolai oktatás között. Lényeges, hogy a szakképző intézményekbe érkező 9. évfolyamos diákok az első hetekben, hónapokban folyamatos szakértői támogatás és figyelem mellett, játékosan tudjanak beilleszkedni. A beilleszkedés biztosítéka lehet a mindennapi iskolai életben a folyamatos szakértői támogatás. A konferencián példaként bemutatott intézményben, ahol SNI diákok tanultak a fent említett szempontok mellett, beiktatták, hogy a tanórákat rövidebb részekre osztják. Nagy hangsúlyt fektetnek az interaktív vizsgára való gyakorlásra, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy a diákok másképp értelmezik a papíron és másképp a monitoron lévő feladatokat.
Jó gyakorlatként bemutatták a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum – napi gyakorlatát.

Pályaválasztás

A pályaorientációt tekintve az első 12 évfolyamon eloszlanak a feladatok. A területen belül az egyéni igényekre kell fókuszálni. Érdeklődés, önismeret és pályaismeret szükséges a pályaválasztáshoz. Az individuális szempontok sajnos mégis elenyészőek a pályaorientációnál. A diákok nincsenek tisztában saját erősségeikkel illetve gyengeségeikkel. A területen belül a jó és rossz szó helyett fontos a más szó alkalmazása.
Integrált körülmények között több lehetőséggel találkozhatnak a fiatalok. Szakmai és közismereti tananyagok tartalmát nem kell megváltoztatni, csak azt, hogyan adja át ezt a tanár a diákoknak. Ez is segítheti a megfelelő pálya kiválasztását.
A pályaválasztáshoz kapcsolódóan jó gyakorlatként bemutatásra került a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ működése. A központ egy nemzetközi projektben is részt vett, amely más szervezettekkel együtt a különleges bánásmódot igénylő fiatalok, különösen a szakképzésben tanulók munkaerőpiaci beilleszkedésének támogatása. A projekt keretében létrejött egy Jógyakorlatok Gyűjtemény, amelyet ajánlunk a témában érdekelteknek.

Duális képzés

A képzésről egy meghívott duális képző cég képviselője is mesélt (KNORR Bremse Magyarország), mégpedig a cég szempontjából. Kiemelte, hogy a munkáltatónál nincs olyan jellegű támogatás, mint az oktatási intézményben. Próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy támogassák a diákokat a szakma elsajátításában. A szakmát tanuló SNI diákokkal kapcsolatban is rendelkeznek egyaránt pozitív és negatív tapasztalatokkal.
Fontos a tudatos pályaválasztás, mivel történt már olyan, hogy a gyakorlati feladatok elvégzése közben szembesül az oktató és a tanuló azzal, hogy a hiányzó képességek miatt nem sajátítható el a választott szakma. Ilyenkor van lehetőség egy másik szakma megtanulására. A pozitív tapasztalat az, mikor a hiányzó képességek miatt néhány diák motiváltabb, szorgalmasabban gyakorol, és így komoly sikereket érnek el a szakma megtanulása során.
Pályaorientációs napokon információkkal segítik a diákok döntését.
A képzés során problémát jelenthet, hogy a kommunikációs eszközök sokszor nem összeegyeztethetőek. Ez azt jelenti, hogy azok a programok és alkalmazások, melyeket a diákok tudnak használni, a belső rendszerben le vannak tiltva, nem használhatóak. Ez a pandémia alatt megnehezítette a távoktatást.
A duális képzés kapcsán megjegyezték, hogy lehet valaki alkalmas a szakmára, de nem alkalmas a munkakörre, vagy az adott helyszínen a munkavégzésre.

A szekciók fontos üzenetei – Emlékmorzsák a résztvevőktől

• Minden tanár differenciál, csak van, hogy nem tud róla.

• Az SNI és BTMN tanulók számára fejlesztett módszerek a többi gyermeknek is hasznosak, alkalmazhatóak.

• A tanórán a digitális eszközöket mindenképpen bevonják az oktatók módszertanukba.

• Ha már elfáradtak a tanulók és nem tudnak a tanárra figyelni, akkor a diákok tanítsák meg egymásnak a tananyagot különböző módszerekkel.

• Mások a motivációs eszközök a tanárnál és más a jelenlegi diákságnál. Ezt fel lehet mérni előzetesen és ennek megfelelően motiválni.

• Minden módszernek az a lényege, hogy az ingerek megváltozzanak, ezáltal erősödik a figyelem.

• A sajátos nevelési igényű gyermek utol akarja érni a többieket: amiben sikeres, azt nem csinálja, ami nem megy, azt csinálja. Rá kell venni, hogy azt csinálja, amiben sikeres. Ehhez megfelelő önismeret szükséges nála és a szülőknél egyaránt.

• Jógyakorlatot a ráhangolódás és az aktív részvétel érdekében pl. reggeli teázással vagy a beszélgető körrel indítani az iskolai napot, kis reggeli kihívás, ami nagy sikerélményt biztosíthat a naphoz

Összegzés

A konferencián az előadók a különleges bánásmódot igénylő tanulók helyzetét boncolgatták a szakképzés kérdéskörén belül. A különleges bánásmódot igénylő tanulók, ezen belül az SNI diákok csoportját nem osztották fel kategóriákra, hanem egységében fejtegették helyzetüket a szakképzésben.
Érdekes, hogy a látássérült fiatalok aránya, helyzete sokszor fordított az elhangzottakhoz képest. A látássérült fiatalok előszeretettel választják a gimnáziumot, mivel látássérülésük miatt nem felelnek meg a szakképzésben sokszor előírt egészségügyi követelményeknek. Így legnagyobb részt olyan intézményeket választanak, ahol érettségizhetnek is.
Az előadók remek példákat sorakoztattak fel a szakképzésben folyó gyógypedagógiai támogatásra. Bízunk benne, hogy egyre több olyan szakmát fognak képezni ezekben az intézményekben, amelyekre látássérült személyként is lehet jelentkezni.

Az esemény teljes programja:

https://barczi.elte.hu/dstore/document/298/R%C3%A9szletes_program_MPT_BGGYK_BGSZCOveges.pdf

(MVGYOSZ. – Puskás Anett, ifjúsági referens és Moni Imola, gyógypedagógus)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 - = négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 07:07
Overcast
S
Előjelzés
2°C
3.7 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.7 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com