Az önrendelkező élet még mindig csak álom Magyarországon

Az önrendelkező élet alapvető eleme, hogy a mozgássérült emberek szabadon eldönthessék: hol, kivel és hogyan akarnak élni, önálló életükhöz pedig milyen segítséget szeretnének igénybe venni. Ezzel szorosan összefügg az épített környezet, a közlekedés akadálymentessége, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, mint az egészségügy, az oktatás, a speciális támogató szolgáltatások. De nincs önálló élet megfelelő támogató technológiák nélkül sem, amelyek köre jóval szélesebb, mint a Magyarországon ma ismert gyógyászati segédeszközöké.

Hazánk tíz éve ratifikálta a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, amellyel vállalta, hogy számos intézkedést tesz az önrendelkező élet feltételeinek biztosítása érdekében. Mindezt az egyezményt átható emberi jogi szemléletben, amely azt mondja: a fogyatékossággal élő emberekre nem pusztán a különböző támogatások címzettjeiként kell tekinteni, hanem úgy, mint jogalanyokra, akik számára egyenlő hozzáférést és egyenlő választási lehetőségeket kell biztosítani.

Az érintettek napi tapasztalatai azt mutatják, hogy e vállalások teljesítésében Magyarország jelentősen le van maradva. Sem a megfelelő lakhatási lehetőségek, sem a támogató szolgáltatások, sem a fizikai környezethez, közszolgáltatásokhoz való hozzáférés nem biztosított ahhoz, hogy egy mozgássérült ugyanúgy élhessen, mint bárki más. Megválaszthassa, hogy otthonban vagy albérletben élne, egyedül vagy segítséggel, hogy melyik busszal szeretne utazni, melyik iskolába szeretne járni, melyik színházba menjen, hogy egyáltalán el tudjon menni orvoshoz. Minderről a MEOSZ egy érintettekből álló munkacsoport bevonásával egy tanulmányt is készít, amelyet a közeljövőben nyilvánosságra hoz.

Az önálló élet európai napjának üzenete mindenkihez szól: mi mindannyian egyenlő tagjai vagyunk a magyar társadalomnak, attól függetlenül, hogy valaki fogyatékossággal él-e vagy sem. A világ így, velünk együtt sokszínű.