Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Pille-show
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Az „Út a munkához” programban résztvevők versenyszférában való elhelyezkedésének kormányzati támogatásáról

- 2010. február 24. 16:58 - 1726 megtekintés

Az „Út a munkához” programban résztvevők versenyszférában való elhelyezkedésének kormányzati támogatásáról

A kormány a mai ülésén úgy döntött, hogy 500 millió Ft-ot átcsoportosít a helyi önkormányzatok fejezetéből a Munkaerőpiaci Alapba, a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására. A kormány ezzel az intézkedéssel is támogatni kívánja az „Út a munkához” programban résztvevők versenyszférában történő elhelyezkedését. Támogatásukat az indokolja, hogy zömében alacsony iskolai végzettségű, tartósan elhelyezkedési nehézségekkel küzdő személyekről van szó, akiknek a foglalkoztatása e támogatási forma nélkül lényegesen kisebb eséllyel valósulna meg.

A támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben és munkaviszony keretében történő foglalkoztatását.

A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége nincs, azonban vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt nem bocsát el munkavállalót. A támogatás legfeljebb egy évi időtartamra nyújtható. A foglalkoztatáshoz a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás, azaz jelenleg 28.500 Ft nyújtható. A támogatás igénybevételéhez helyközi utazás támogatása, csoportos személyszállítás támogatása, valamint a Start-Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatásához kapcsolódó járulékkedvezmény is járulhat.

A támogatást a munkaügyi központok állapítják meg a munkáltató kérelme alapján. A támogatás iránti kérelmet a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának megkezdését megelőzően kell benyújtani a munkáltató székhelye/telephelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltséghez. A döntést követően a munkaügyi központ hatósági szerződést köt a munkáltatóval. A támogatást havonta, utólag folyósítják a munkáltató részére a benyújtott igénylés alapján.

A munkáltatók 1 fő minimálbéren történő foglalkoztatása esetén egy év alatt 580.140,- Ft-ot takaríthatnak meg e támogatásnak köszönhetően. Ha 3 évig foglalkoztatják, a megtakarítható összeg már összesen 1.056.420,- Ft (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 19.845,- Ft támogatás, összesen 476.280,- Ft vehető igénybe).

Ha a munkavállalót a minimálbér 130 %-os bérköltségén foglalkoztatják, a munkáltató egy év alatt 651.588,- Ft támogatást vehet igénybe. A munkavállaló három éves foglalkoztatása alatt megtakarítható összeg összesen 1.270.764,- Ft (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 25.799,- Ft támogatás, összesen 619.176,- Ft vehető igénybe).

A rendelkezésre állási támogatásban részesülők foglalkoztatásának támogatásával valóban megvalósítható a versenyszférában történő elhelyezkedés, ami a munkavállalók élőmunka költségének csökkentése révén a vállalkozások számára is költségcsökkenést eredményez.

A támogatás pozitív hatása mellett azonban a képzés szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, ezért indította el a kormány az „Út a munka világába” című uniós finanszírozású programot (keretösszeg 7,5 milliárd Ft). Ennek célja, hogy a célcsoport tagjainak lehetősége legyen részt venni a foglalkoztathatóság javítását szolgáló munkaerő-piaci programokban, és személyre szabott segítséget kapjanak az elhelyezkedéshez. Kiemelt célcsoportot jelentenek a 35 évesnél fiatalabbak, akik esetében különösen fontos, hogy hosszabb távon a közfoglalkoztatás helyett – képzés segítségével – a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés segítése legyen az elsődleges kivezető út a segélyezésből. A legfrissebb adatok alapján már több mint 4000 rát-jogosult vett részt a képzéseken.

Az „Út a munkához” program keretében 2009-ben a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közül 63 ezer fő közcélú foglalkoztatása volt tervezve. A foglalkoztatottak érintett létszáma az elmúlt év IV. negyedévben azonban már meghaladta a 90 ezer főt.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kilenc - = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 18. szombat, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2026-04-18, 11:53
Clear sky
NNE
Clear sky
17°C
2 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 58%
Szél: 2 m/s NNE
Széllökések: 7.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com