Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
69
hallgató

Bankolás tanúk nélkül – így módosult az OTP üzletszabályzata

- 2025. február 7. 7:31 - 449 megtekintés

Az MVGYOSZ kezdeményezése alapján az OTB Bank módosította üzletszabályzatát, így a látássérült személyek az OTP Banknál a jövőben úgy tudnak ügyeket intézni, hogy ehhez nem szükséges közreműködő személyt vinniük magukkal.

Az MVGYOSZ-hez évek óta folyamatosan érkeztek panaszok látássérült személyektől azzal kapcsolatban, hogy az OTP Banknál nem tudták pénzügyeiket önállóan intézni, a bank elvárta, hogy ehhez közreműködő személyt vigyenek magukkal. Ezt az OTP Bank Általános Üzletszabályzatának III. pont 16. pontja írta elő:

„Az olvasni nem tudó, illetve nem képes, valamint a magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél az OTP Bank Nyrt.-vel létesített ügyfélkapcsolat létesítésével, annak fennállása alatt köteles biztosítani, hogy az Ügyfél számára folyamatosan biztosított olyan személy segítsége és közreműködése, mely alapján képes az OTP Bank Nyrt által az Ügyfél számára megküldött, közzétett vagy megjelölt dokumentumok értelmezésére, megértésére és ellenőrzésére.”

Az MVGYOSZ megkereste ezzel kapcsolatban az OTP Bankot és kérte, hogy módosítsa akként az üzletszabályzatát, illetve a bank gyakorlatát, hogy a közreműködő tanú biztosítása ne a látássérült személy kötelessége legyen. Felhívtuk az OTP Bank figyelmét, hogy ez az elvárás a látássérült ügyfeleik önrendelkezési jogát sérti, illetve adatvédelmi kockázatokat is rejt magában.

Az OTP-vel folytatott egyeztetést követően a bank vállalta, hogy javaslatuknak megfelelően módosítja az üzletszabályzatát, ami idén január 23-ával meg is történt: az olvasni nem tudó ügyfelek vonatkozásában a fenti kötelezettség törlésre került.

A bank vállalta továbbá, hogy amennyiben szükséges a látássérült személy banki ügyletének érvényességéhez tanúk közreműködése, azt a bank saját dolgozói közül biztosítani fogja. Így amennyiben a látássérült ügyfél nem visz magával segítő személyt a bankba, kérheti a bank ügyintézőjétől, hogy a bank dolgozói járjanak el tanúként, ennek eleget fognak tenni.

(dr. Weninger Magda – MVGYOSZ. jogtanácsos)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 16. vasárnap, Henrietta napja van.
Az év 11. hete és 75. napja.
Holnap Gertrúd, Patrik napja lesz.

1471. Mátyás engedélyezte a szász városoknak, hogy Erdélyben bárhol aranyat mossanak. Egyúttal Erdéy minden birtokosának meghagyta, hogy ne gátolják meg jobbágyaik szász városokba való költözését.


1831. Az első gőzhajó, az "I. Ferenc" Pestre érkezett. Erről Széchenyi gróf így ír naplójában: "Március 16.-án. Megy a gőzhajó Zimonyba. Gőzhajón megyek Tétényig. Nagyobb lelkesedést nem is láttam Pesten."


József Attila: Március

Langy, permeteg eső szemerkél,
új búza pelyhe ütközik.
Kéményre gólya s a levert tél
jeges csúcsokra költözik.
Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak.
Asztalos műhelye előtt
remény legyint meg, friss fenyőszag..."

Időjárás

2025-03-16, 19:21
Light drizzle
WNW
Light drizzle
7°C
1.3 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 1.3 m/s WNW
Széllökések: 6.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /47% / Rain
Napfelkelte: 05:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com