Begurulva (autós magazin) – új műsor a Hobby Rádióban
A ‘Begurulva’ című műsor csütörtökönként jelentkezik, felhasználói szemszögből közelítve az autókat és a technikai újdonságokat.
Új műsorral bővül a Hobby Rádió kínálata: a ‘Begurulva’ című autós és kütyüműsor minden csütörtökön 10 órától lesz hallható, ismétlésére pedig 22 órától kerül sor.
A műsor Berta István vezetésével igyekszik felhasználói szemszögből megközelíteni az autókat, mellőzve a szakmai szempontokat. Hetente egy-egy közlekedéssel kapcsolatos témát vagy kevésbé ismert KRESZ-szabályt is érintenek, az adás végén pedig egy aktuálisan tesztelt kütyüről esik szó.
Az első adásban Karvai Sanyi, születése óta vak vendéggel beszélgetnek a közelmúltban hazánkat érintő hóhelyzetről, és annak hatásairól, különös tekintettel a látássérültek közlekedésére.
A szerkesztőség nyitott a hallgatói ötletekre, javaslatokra, és várják azokat a jelentkezőket is, akik saját autóikat vagy kütyüiket mutatnák be a műsorban.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Téli szünet előtti élő műsorba hívja hallgatóit a Gépház!
"Egészségedre" műsor minden hétfőn 10:00 és 22:00 órás hírek után
Szabó Juli üzletasszony a Hobby rádió vendége 2025. október 13.-án az Egészségedre Magazinban.
A tudomány mai állása - pénteken 9-től
A tudomány mai állása - pénteken 9-től
Szilágyi Ákos a New York-i Polgári Kör alapítója és közismert Trump rajongó a rádió vendége.
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C







Vélemény, hozzászólás?