Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zsédenyi Adrienn - a skorpió hava
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Bemutatkozik az Összhang alapítvány

- 2010. május 16. 16:51 - 2238 megtekintés

2007az Európai Unió Esélyegyenlőségi Éve volt. Ebből az alkalomból 2007. október 14-én vak és látó muzsikusok Összhang címmmel közös hangversenyt adtak a Hoffmann & Flamich Bt. és a Művészetek Palotája közös rendezésében a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Ebből a hangversenyből született 2008-ban az Összhang Alapítvány, remélvén, hogy nevével is kifejezi az igényt a különbözőségekből adódó sokszínűség nélkülözhetetlen harmóniájára.



Célunk a fogyatékossággal élők, elsősorban a látássérültek teljesebb társadalmi integrációja, valamint méltó módon felhívni az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők értékeire, a bennük rejlő lehetőségekre, társadalmi jelenlétükre és szerepvállalásukra., továbbá arra, hogy nem csak jelen vannak a társadalomban, de számítani is lehet, sőt kell rájuk.

Mi történt?



Az Összhang Alapítvány 2008. november 27-én ünnepi hangversennyel mutatkozott be a Nádor Teremben olyan ismert művészek közreműködésével, mint Perényi Eszter, Markovics Erika, Rónaszéki Tamás, Klézli János, Németh Tamás, Magyar Csaba és Szalóczy Pál. Az Alapítvány a hangversennyel a PEKINGI OLIMPIA ÉS PARALIMPIA ÉRMESEIT köszöntötte. Az esemény fővédnöke Dr. Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya volt. A hangversenyről a Reader’s Digest összefoglalót készített:
http://www.youtube.com/watch?v=-cfcmyPDa8I

A Reader’s Digest 2008-as „Hősöket keresünk” c. pályázatának közösségi kategóriáját az Összhang Alapítvány nyerte.

Az alapítvány első születésnapján, 2009. június 26-án a Szépművészeti Múzeummal közösen „Tapintható tárlat”-on mutatta be a RENESZÁNSZ A FÁRAÓK EGYIPTOMÁBAN című kiállítás tárgyait Dr. Bartos Zoltán, a Múzeumpedagógiai Osztály vezetője segítségével.

Az alapítvány részt vett a „Segíthetünk?” című turisztikai szolgáltatóknak szóló kiadvány elkészítésében, melyet 2009. július 1-én egy konferencia keretében mutattak be.

2009. október 10-én az alapítvány hangversenyt rendezett a Nádor Teremben a XX. Századi spanyol vak zeneszerző, Joaquín Rodrigo halálának tizedik évfordulója alkalmábólaz Összhang Alapítvány barátainak közreműködésével.
A koncerten fellépett a Fischer Annie ösztöndíjas Csáki András, számos nemzetközi gitárverseny győztese, akit 2009 novemberében Junior Prima díjjal tüntettek ki,; Markovics Erika, a Magyar Állami Operaház magánénekese; Flamich Maria, angol nyelvtanár, az alapítvány kuratóriumának tagja; Klézli János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára; Rónaszéki Tamás, a Budapesti Vonósok alapító tagja; zongorán közreműködött Boross Szilvia, a Járdányi Pál Zeneiskola tanára; a műsort Hoffmann Rita, angol nyelvtanár, az Összhang Alapítvány kuratóriumának tagja, vezette.

A hangverseny fővédnöke, Rafael Valle Spanyolország magyarországi nagykövete személyes jelenlétével tisztelte meg az eseményt.

2010. január 9-én Stuller Gyula, Hargitai Géza (hegedű), Németh Géza, Shimanuki Yukari (mélyhegedű), Mező László, Onczay Csaba (gordonka) tolmácsolásában Brahms: G-dúr (Op. 36) vonóshatosa és Csajkovszkij Firenzei emlék című műve csendült fel a Nádor Teremben. A művészek a hangversennyel az Összhang Alapítvány céljait segítették, az Alapítvány e két utóbbi koncert bevételét látássérült felnőttek nyelvoktatására fordítja.

Mi történik?



Idegen nyelvek ismerete minden kétséget kizáróan jelentős mértékben járul hozzá a látássérültek társadalmi szerepvállalásához, mivel több esélyt biztosít a munkaerőpiacon,ezért az Összhang Alapítvány, amelynek célja a teljesebb társadalmi integráció előmozdítása, a Cambridge University Press magyarországi képviseletével karöltve igyekszik lehetőséget nyújtani, hogy látássérültek számára is hozzáférhető legyen a versenyképes nyelvtudás.

az Alapítvány ez év márciusában 3 kislétszámú nyelvvizsga-felkészítő csoportot indított látássérült felnőttek, egy egyetemi előkészítő tanfolyamot pedig fiatalok számára.

Partnerünk a Vakok Általános Iskolája. A kuratórium a gyakorlatban is fontosnak tartja szemléltetni a fogyatékosok minőségi társadalmi szerepvállalását, ezért a tanfolyamok vezetésére kiválóan felkészült látássérült nyelvtanárokat kért fel.

Az információs és kommunikációs technológia is jelentős segítséget nyújt a látássérültek társadalmi szerepvállalásához. Egy akadálymentes, hozzáférhetőbb világ nélkülözhetetlen eszköze a Braille kijelző, amelynek segítségével nyomon követhető a képernyőn megjelenő információ. Egy Braille kijelző költséges, érzékeny és számos esetben(tanulás, munkavállalás) nélkülözhetetlen segédeszköz, ezért küldetésünknek tekintjük, hogy Braille kijelzők beszerzéséhez és javíttatásához nyújtsunk anyagi támogatást Braille-írást használó látássérültek számára, így járulva hozzá a Braille-írás jövőbeni alkalmazásához és a látássérült személyek méltóságához.

Kérjük, segítsék munkánkat, hogy minél több látássérült ember végezhessen a társadalom számára is fontos, hasznos munkát.

Segítségüket előre köszönjük.

Tisztelettel és köszönettel:
Az Összhang Alapítvány kuratóriuma nevében
Hoffmann Rita, Flamich Maria
Adószám: 18722437-1-13
Számlaszám: 11705008-20495659
Nemzetközi számlaszám (IBAN): HU80 1170 5008 2049 5659 0000 0000

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 * hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 22. péntek, Menyhért, Mirjan napja van.
Az év 34. hete és 234. napja.
Holnap Bence napja lesz.

1834. Az egyházi tized eltörlését már augusztus 19.-én indítványozta Kölcsey Ferenc a követek házában. E tárgy a főrendek ellenkezése miatt nem terjeszttetett elő.


1837. A pesti Magyar Nemzeti Színház megnyitása. Az építkezés 1835-ben kezdődött a kerepesi úton, Grassalkovich Antal által ajándékozott telken. "A Magyar Színház megnyitása elhibázott dolog, legyőzhetetlen unalom, 6 félórától 11-ig." - írta róla Széchenyi.


Kosztolányi Dezső: Napraforgó

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí, és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg s izzik, mint a réz.

Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.

Időjárás

2025-08-23, 01:41
Clear sky
NW
Clear sky
18°C
3.1 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 3.1 m/s NW
Széllökések: 10 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com