Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Manhattan - Hosszú az út
61
hallgató

LÁTHATATLAN A FOGYATÉKKAL ÉLŐ A MÉDIÁBAN

- 2012. január 4. 15:17 - 1445 megtekintés

Minimális volt a fogyatékossággal élők médiamegjelenése 2010 második és 2011 első felében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) műsorfigyelő- és elemző főosztálya által készített elemzés szerint.

Az NMHH most megjelent felmérése a hír- és tájékoztató jellegű programokra terjedt ki. A vizsgált időszakban – 2010 második és 2011 első félévében – a fogyatékossággal élők médiamegjelenése minden műsortípusnál minimális volt: tavaly összességében 0,1 százalék, az idén pedig mindössze 0,2 százalék, miközben az érintettek aránya a társadalomban mintegy 5,7 százalék.

Mindez azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élők a magyar médiafogyasztó számára „láthatatlanok” maradtak.

A megjelenések nagy része a szociális szféra eseményeit bemutató témák tárgyalásához kötődött. Emellett leggyakrabban a balesetekről, természeti katasztrófákról szóló tudósításokban, valamint a kormány tevékenységét ismertető anyagokban szerepeltek.

A vizsgálat az MTV és a Duna TV több műsorára, a Kossuth Rádió, a TV2, az RTL Klub több műsorára, valamint a Class FM és a Neo FM híreire és az ATV, a HÍR TV, az Echo TV egyes műsoraira terjedt ki.

Tavaly a legmagasabban reprezentált csoport az érzékszervi fogyatékosoké volt 49,1 százalékkal, mellettük a testi fogyatékossággal élők tették ki az összes fogyatékos szereplő 32,5 százalékát. 2011-ben a testi fogyatékossággal élők csoportja szerepelt a legtöbbet a médiában 44,9 százalékkal, mellettük az érzékszervi fogyatékossággal élők tették ki az összes fogyatékos szereplő 27,5 százalékát.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 * = húsz(on) négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mindentudás egyeteme - válogatás az elmúlt évek legérdekesebb előadásaiból
  • 9:00: - Strasszer Andrea tudományos műsora
    Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. Különleges felfedezések, elképesztő technikai újítások, fejlesztések, felfedezések, új lehetőségek, régóta várt tudományos eredmények. A műsorvezető és szerkesztő: Kovács Attila.
  • 10:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Szemfüles - A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesületének műsora
  • 14:00: Kilátó - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének műsora
  • 15:00: VGYKE. podcast - A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének műsora
  • 16:00: Teremtés koronái - csak arról, ami a férfiakat érdekli
  • 17:00: Nekem 90 - a varázslatos 90-es évekbe repítjük hallgatóinkat az elhangzó zenei felvételekkel
  • 18:00: - Közvetítés a Berlini versenyről Magyar nyelven 23 óráig
  • 23:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 16. péntek, Mózes, Botond napja van.
Ma van a(z) Telefonos lelki-elsősegély szolgálat napja.
Az év 20. hete és 136. napja.
Holnap Paszkál napja lesz.

1781. II. József rendeletben szabályozza az erdélyi iskolarendszert, a magyarországi normákat vezeti be.


1848. Hirdetmény a magyar honvédség felállítására. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök arra hivatkozva, hogy "Szeretett magyar hazánk láthatárán viharfelhők tornyosulnak", szükségesnek látta 10000 főnyi hadsereg felállítását.


Petőfi Sándor: Mi kék az ég!

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt
hangos pacsirta fütyörész;
dalával a Napot kicsalta,
a Nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van.
És én oly sült bolond vagyok,
hogy idebenn a szűk szobában
kádenciákat faragok!

Időjárás

2025-05-16, 14:50
Overcast
NNW
Előjelzés
18°C
3.5 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 3.5 m/s NNW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com