Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Harangozó Teri - Szegény Joe
52
hallgató

Bercse Lászlót választották meg az OFT egyik tagjának

- 2021. december 18. 7:39 - 925 megtekintés

Az ÉFOÉSZ. társelnökét, Bercse Lászlót választották meg az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) egyik tagjának.

A döntés kulcsfontosságú, mivel érintettként és sokéves önérvényesítő munka eredményeként László hitelesen tudja közvetíteni az értelmi fogyatékossággal élő emberek érdekeit.

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács egy politikusokat és civil szervezetek delegáltjait tömörítő szervezet, mely a fogyatékosságügyi politika alakításában a kormány tanácsadó szerveként vesz részt. Ha a Kormány a fogyatékossággal élőket érintő döntést hoz, akkor azt az OFT tagjai megvitatják egymással, sőt a Tanács is hozhat olyan fogyatékos embereket érintő döntéseket vagy törvényjavaslatokat, melyeket a Parlament elé terjeszt szavazásra. A szervezet elnöke Fülöp Attila, a civileket pedig többek közt olyan érdekvédelmi csoportok képviselik, mint a SINOSZ, MEOSZ, AOSZ vagy éppen az ÉFOÉSZ.

László – aki 2011-ben már tagja volt a testületnek – megválasztása több szempontból is fontos mérföldkő. Szervezetünk delegáltjaként a Tanács egyedüli értelmi fogyatékossággal élő tagja, így releváns tapasztalattal rendelkezik a célcsoportot érintő leggyakoribb hátrányokról. Mindemellett korábbi szakmai tapasztalatainak köszönhetően sorstársai érdekét is megfelelően tudja képviselni. 2008 óta foglalkozik önérvényesítéssel és érdekvédelemmel. Rendszeresen vesz részt és szólal fel külföldi konferenciákon, így a nemzetközi érdekérvényesítésben is releváns tapasztalattal rendelkezik. 2019-ben lett ez EPSA (Európai Önérvényesítők Platformja) elnöke, és az Inclusion Europe alelnöke. Ez utóbbi szervezet az európai értelmi fogyatékossággal élő emberek és családjaik szervezete, amely Brüsszelben képviseli az érintettek érdekeit.

A nemzetközi érdekérvényesítésben szerzett tapasztalat elengedhetetlen, mivel László a jövőben szeretne szorosabban együttműködni az ENSZ Bizottsággal, annak érdekében, hogy a magyarországi fogyatékossággal élő emberek jogai is jobban érvényesüljenek. Munkája során a „Semmit rólunk, nélkülünk!” elvet hangoztatja, „amely éppen azt mondja ki, hogy ne hozzanak döntéseket a fejünk felett anélkül, hogy megkérdeztek volna minket. A mi életünknek mi vagyunk a szakértői és kovácsai, mi tudjuk a legjobban, hogy nekünk mire van szükségünk.” – foglalta össze László az OFT alakuló ülésén tartott beszédében.

A november 30-án tartott alakuló ülésen egyebek mellett az ÉFOÉSZ jelenlegi tevékenységeiről is beszélt. Beszámolt az önálló életvitelhez szükséges készségeket elősegítő workshopokról, illetve az itthon egyedülinek számító könnyen érthető applikáció fejlesztéséről. A jövőre vonatkozóan a választójog cselekvőképességtől független kiterjesztését, az önérvényesítő csoportok megerősítését, valamint az intézményi kiváltási program hatékony folytatását hangsúlyozta. Ez utóbbi folyamatnak a sikerét az ÉFOÉSZ a 2019-ben alakult Önálló Életviteli Centrumokon keresztül is tudja támogatni, melyek a célcsoport önálló életvitelre való felkészülését támogatják.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 + három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 29. kedd, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2025-04-29, 21:48
Clear sky
W
Clear sky
19°C
2.5 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 2.5 m/s W
Széllökések: 6.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com