Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Prognózis - Akaratos tündér
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Berente Judit a 2020-as év fogyatékos sportolója

- 2021. január 13. 7:35 -

Berente Judit a Szervátültetettek Téli Világjátékán szerzett három aranyérmével érdemelte ki az Év fogyatékos sportolója elismerést, amelyet ezúttal férfiak és nők számára összevontan hirdettek meg.

A versenyző, aki a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke is, az M4 Sport-Az Év sportolója gálán vehette át a díjat.

“Mi, szervátültetettek szerencsések voltunk az elmúlt évben, mert februárban még meg lehetett rendezni a legrangosabb versenyünket, a világjátékokat, miközben elmaradt az olimpia, a paralimpia és sok más nagy viadal – mondta az MTI-nek Berente Judit. – Igaz, az év elején már tudtunk a koronavírusról és Ázsiából hiányoztak is sportolók, de mégiscsak rajthoz állhattunk.”

A vesetranszplantált sportoló kilencedik alkalommal volt a válogatott tagja a Szervátültetettek Téli Világjátékán. A Kanadában rendezett eseményen az öt kilométeres és az egyórás sífutásban, valamint sílövészetben végzett az első helyen, ezzel a magyar csapat legeredményesebb tagja lett. Felidézte, hogy kitűnő körülmények között, remek sípályákon versenyezhetett, és a három aranyérmét annak is köszönheti, hogy olyan hetet fogott ki, amikor minden összejött.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége elnöki tisztét is betöltő sportoló elmondta, hogy számukra ritkábban rendeznek versenyeket, csupán évente egy nagy multisport eseményre kerül sor.

“Legközelebb 2022-ben Bormióban rendeznek téli világjátékokat, van motivációm, addig kitartok, arra készülök. Egyelőre csak erőnléti edzéseket tudunk csinálni, úszok, kerékpározok, konditerembe járok, illetve nordic walkingozok” – mondta az Év fogyatékos sportolójának választott Berente Judit, aki nem titkolta, hogy váratlanul érte az elismerés, amelynek természetesen nagyon örül.

“Díjkiosztó gálán már többször részt vettem, felemelő érzés átélni, most meg különösen az, győztesként távozni” – fogalmazott Berente Judit, majd sportvezetőként hozzátette: bízik abban, hogy a nyári sportágakban nemsokára már lehet versenyeket rendezni, közös edzőtáborozásokat szervezni, az intézkedések feloldásáig viszont mindenkinek marad az egyéni felkészülés. (Forrás: Rehabportál)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 11:48
Mainly clear
ENE
Mainly clear
10°C
0.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.8 m/s ENE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com