Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kormorán - Aludj el mellettem
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Dr. Kósa Ádámot választották meg a Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság élére, megalakult az új elnökség

- 2022. szeptember 16. 14:16 - 1145 megtekintés

A szervezet egy évvel korábban tartott rendkívüli közgyűlést Lausanne-ban, ahol módosítottak az alapszabályon és egy évre átmeneti elnökséget választottak. Idén a Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság (ICSD) 49. kongresszusát Bécsben rendezték meg. A négy elnökjelölt közül dr. Kósa Ádámot, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének (MHSSZ) alelnökét választották meg az ICSD új vezetőjének.

A Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság a világ legrégebben alapított fogyatékossággal élők sportját irányító nemzetközi szervezet. Az elkövetkező három évben, az ICSD 12. elnökeként folytathatja munkáját Kósa Ádám, aki a tavalyi esztendőben már ideiglenesen a szervezet elnökségi tagja volt. A legtöbb szavazatott kapott jelöltet az 58 jelenlévő tagszervezetből 37 támogatta.  A Magyar Hallássérültek Sportszövetségét, az alelnökön kívül még dr. Tapolczai Gergely, az MHSSZ elnöke és Seres-Kormány Anita, az MHSSZ elnökségi tagja is képviselte az osztrák fővárosban.

A kongresszuson az elnökség a pénzügyi és szakmai beszámolók, az alapszabály-módosítások, valamint a vizsgálóbizottság beszámolójának elfogadásairól is döntött. Emellett a Siketlimpia sportágai közé felvették vitorlázást, mely 2029-től lesz a program része. Az eddig téli repertoárban szereplő sakk átkerül a nyári játékok versenyszámai közé, mely szintén az előbb említett évtől lép hatályba.

Döntöttek a hallássérült sportolók elkövetkezendő nemzetközi versenyinek időpontjairól is. A 2023-as Siketek Ifjúsági Világjátékat Sao Paluoban, a 2027-est Tajvanban rendezik. A 2029. évi Nyári Siketlimpia rendezésére Görögország és Spanyolország pályázik, míg a 2027-es téli játékok házigazdája Dél-Korea lesz.

A siketek Nemzetközi Siketlimpiai Bizottságának (ICSD) új elnöksége:

  • Kósa Ádám, elnök;
  • Osugi Yutaka (japán), alelnök.

Választott elnökségi tagok:

  • Jaroslaw Janiec (lengyel);
  • Mark Kusiak (kanadai);
  • Alexandra Polivanchuk (svéd);
  • Pier Alexandro Samueli (olasz).

A négy regionális szervezet elnöke és a Sportolói Bizottság képviselője delegált tagként továbbra is elnökségi tag maradt.

A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület gratulál dr. Kósa Ádám kinevezéséhez, és támogatásáról biztosítja az új kihívásában is.

(Forrás:hparalimpia.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * 7 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó napja van.
Ma van a(z) Minőségellenőrzési világnap.
Az év 46. hete és 316. napja.
Holnap Szilvia napja lesz.

1847. A nagy horderejű országgyűlés megnyitása. - István főherceg királyi helytartónak nádorrá választása.


1919. Hopp Ferenc végrendeletileg a magyar államra hagyta kelet ázsiai gyűjteményét és budapesti villáját külön múzeum létesítésére. Ebből jött létre a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum.


Bisztray Ádám: November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

Időjárás

2025-11-12, 19:17
Overcast
ESE
Előjelzés
5°C
2 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 90%
Szél: 2 m/s ESE
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com