Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Beszámoló a LESEK konferenciáról

- 2013. november 23. 13:12 -

Ahogy azt az elmúlt héten már beharangoztuk, a rádiónkat is üzemeltető Net-Média Alapítvány önkéntesei is részt vettek a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáján.

Alapítványunk egyik önkéntese (Ócsvári Áron) tartotta meg a már sokak által jól ismert NVDA-ról szóló előadást. Sajnos a technika ördöge több helyen is közbeszólt, így néhány dolgot nem sikerült a gyakorlatban prezentálni.
Az NVDA egy ingyenes képernyőolvasó, látássérült Windows operációs rendszert használó felhasználók részére. Áron előadásából megtudtuk, hogy a projektet 2006-ban két ausztrál vak programozó kezdte el fejleszteni. Hamarosan melléjük álltak igen neves szoftvergyártó cégek (Microsoft, Mozilla, Adobe) is.
A honosítás már a korai verziókban elkezdődött, ezt Áron egyik barátjával közösen 2008-ban vette át. Alapítványunk a 2009-es évtől kezdve biztosítja a domaint, és a működéshez szükséges tárhelyet a projekt számára.
A rövid elméleti összefoglaló után szóba került néhány praktikus információ (pl. a beszédnéző, amivel a látó fejlesztők is nyomon követhetik, hogy az NVDA mit mond ki), majd áttértünk az NVDA beszédhangjainak taglalására.
Szóba jött az Espeak beszédszintetizátor minősége, majd egy rövid példát hallhattunk az alapítványunk által forgalmazott Vocalizer beszédszintetizátor család magyar hangjairól.
Az előadás utolsó részében az előadó áttért az NVDA-hoz készített bővítmények rövid bemutatására. A teljesség igénye nélkül, szó esett egy olyan kiegészítőről, ami a Google fordító használatával lefordít egy rövidebb mondatot, szövegrészletet egy másik nyelvre. Szó volt a Szöveg-felismerőről is, ami egy bediktált szöveget próbál meg átalakítani írott szöveggé, több-kevesebb sikerrel. De elhangzott az erőforrás-kilistázó kiegészítőről is pár szó, aminek segítségével az operációs rendszer fontosabb adatai kérdezhetőek le egyszerűen az NVDA használatával.
Eközben az asztalunknál nagy érdeklődés volt a szoftver iránt. Többen ki is próbálták a programot. A dvd-ből elég hamar kifogytunk, így akinek nem jutott, de esetleg szeretné egyben letölteni, az erre a linkre kattintva megszerezheti.
Összességében úgy érezzük hogy sikeres volt a konferencián való megjelenésünk, ezt az érdeklődők nagy száma is mutatja.
Rádiónk önkéntesei rögzítették az előadásokat. Ezt már továbbítottuk a LESEK szervezői felé, így remélhetőleg pár napon belül elérhetővé teszik a honlapjukon. A konferencián elhangzott előadásokat a Hobby Rádió műsorán folyamatosan közöljük délutáni műsorsávunkban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 - = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 24. csütörtök, Gellért, Mercédesz napja van.
Az év 39. hete és 267. napja.
Holnap Eufrozina, Kende napja lesz.

1606. Rudolf király teljes büntetlenséget biztosít a felkelésben részt vetteknek. -- Külön oklevélben kinyilvánítja, hogy Erdély és a Részek Bocskai férfiágának kihaltával sem szállnak vissza a koronára, és hogy Bocskainak és törvényes fiú utódainak átengedi birtoklásra Ugocsa, Bereg, Szatmár és Szabolcs megyéket, Kálló és Szatmár várát, továbbá Tokaj várát minden tartozékával, közte Tarcal, Bodrogkeresztúr és Olaszliszka mezővárosokkal.


1795. Megkezdik a magyar jakobinusok elleni perben börtönre ítéltek elszállítását Budáról Kufsteinba (Tirol) és a spielbergi (Morvaország) várba.


Vas István / 1910. szept. 24. - 1991. dec. 16. /

Pesti elégia

"...S kihull szívemből a kárhozat, a magányos
bélyegű bánat:
A Város megváltotta magát és megváltott magának.
Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat.

Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a
hit:
Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik,
Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol,
csak itt."

Időjárás

2026-09-24, 16:40
Light drizzle
WSW
Light drizzle
16°C
2 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2 m/s WSW
Széllökések: 10.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com