Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
72
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Beszámoló a MVGYOSZ-ban tartott július 18-ai szakmai bemutatóról

- 2024. július 27. 11:56 - 572 megtekintés

Az MVGYOSZ partnere a Matapo cég – amely a BlindShell telefont is gyártotta – képviseletében Kamil Korotnoky tartott az általuk fejlesztett eszközökről egy előadást, melyek közül párat gyakorlatban is ki lehetett próbálni.2024. július. 18-án Lakatos Melitta és Németh Róbert részt vettek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) felújított székházában tartott szakmai bemutatón.

Az általuk fejlesztett eszközök:
1. Envision Glasses, beépített kamerával és hangszóróval rendelkező okos szemüveg:
Ennek lényege, hogy szöveget, tárgyakat, embereket ismer fel, akár a környezetet is le tudjuk kérdezni az eszköztől.
Be lehet szkenneltetni szöveget, hétköznapi tárgyak helyét is beazonosíthatjuk illetve ha beállítjuk, ismerősöket is megkereshetünk vele, vagy felhívhatjuk kedvenc családtagjainkat videóhívásban.
Hangvezérléssel is működik, wifi és bluetooth kapcsolattal, hiszen ezekbe a funkciókba a mesterséges Intelligencia (AI) is beletartozik.
Nem közvetlenül a fülbe olvas, a fülünk mellett van a hangszóró.
Hátránya, hogy hallássérültek nem tudják használni az eszköz kialakítása miatt, illetve magyar nyelv sajnos még nincs benne.

2. Dot Pad, valós idejű grafikai kijelző:
Aki látott már Braille kijelzőt, az ismeri azt az érzést, amikor pontok gyorsan váltakoznak az ujjunk alatt.
Ez az eszköz egy Braille kijelzőnél nagyobb téglalap, és nem csak betűk, hanem grafikonok is megjelennek rajta egy időben azzal, ahogy egy másik eszközön megnyílik egy adott file.
IOS és Windows rendszerrel működik. Egy laptophoz tíz eszközt tudunk csatlakoztatni, egy iPad-hez csak egyet.
Még amihez lehetne hasonlítani az a rajztábla, fóliával és pontozóval, csak az egy picit lassabb folyamat.
Ezt inkább intézményekben, múzeumokban lehet használni, hiszen azonnal érzékelhető ha egy tanár matematikai ábrát, térképet jelenít meg a látó gyerekek számára, vagy esetleg rajzol valamit.
Ezt a két eszközt ki is lehetett próbálni gyakorlatban.

3. NOA a közlekedést segítő eszköz:
Ez gyakorlatilag egy össze nem kötött sál, ami az ember nyakában van.
Három nagyobb részből áll. A baloldali három kamerát tartalmaz mely, sötétben is lát kb. 15 méterre és 170 fokos szögben.
A jobb oldali egy mesterséges intelligenciával ellátott eszköz, a nyak mögött pedig az akkumulátor található.
A hangjelzések egy csontrezgéses fejhallgatón keresztül jutnak el az eszköz használójához.
És miért NOA?
Navigál, akadályokat ismer fel és mesterséges intelligenciával rendelkezik. A fejhallgatón keresztül hangjelzésekkel, utasításokkal próbál navigálni. Az akadályokat óra szerinti bemondással jelzi, még a belógó faágakat vagy az elektromos rollereket is észreveszi.
A mesterséges intelligencia az átkeléseknél, útleírásoknál segít, a használó szándékától függően mondja meg ezeket.

4. Tactile Braille tablet, INSIDEONE:
Ez egy Windows 11-es táblagép, 32 cellás frissülő braille kijelzővel, illetve képernyőolvasó támogatással rendelkezik. NVDA-val és Jaws-zal is használható.
Ezek alapból telepítve vannak, így az eszköz beszélőüzemmódban indul.
Csak úgy, mint az összes eszközt, amit képernyőolvasóval használunk, ez is elsötétíthető, növelve az akkumulátor üzemidejét.
Az érintőképernyőn van 10 darab ovális bemélyedés, melyek a braille cella 8 pontjaként funkcionálnak.
Ez is használható iskolában, mivel a leghalkabban a braille kijelző működik, ezért egyáltalán nem zavarja a többi diákot, ahogy ezzel olvasunk.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 + hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. október 25. szombat, Blanka, Bianka napja van.
Az év 43. hete és 298. napja.
Holnap Dömötör napja lesz.

1956. Megalakul a Nagy Imre-kormány. Tagjai: a minisztertanács elnöke-helyettesei: Apró Antal, Bognár József, Erdei Ferenc; államminiszter: Tildy Zoltán)


Csukás István: Dalocska

Csengő szól: gingalló,
röppenj már, pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.

Züm-züm-züm, zúg a szél,
táncol a falevél,
züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.

Időjárás

2025-10-25, 12:25
Clear sky
SSW
Clear sky
12°C
3.5 m/s
Apparent: 9°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 3.5 m/s SSW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 2.65
Rövid leírás: 0mm /45% / Rain
Napfelkelte: 07:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com