Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
58
hallgató

Beszámoló – Hetedik Nyílt Szavalóverseny Kóti Árpád Emlékére

- 2024. május 8. 7:40 - 142 megtekintés

A „Vidék Versmondó Versenye” a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Csokonai Színház Örökös Tagja emlékének ápolására hetedik alkalommal került megrendezésre a Kóti Árpád Baráti Kör kezdeményezésére – ezúttal a Csokonai Fórum Színház Orfeum termében, a Csokonai Színház és a Tojama Egyesület támogatásával, a Debreceni Színjátszó Stúdió szervezésében.

Hagyományteremtő szándékkal, a művész halálának évfordulóján, és özvegyének engedélyével először 2017-ben hívták életre a szervezők. Idén immár hetedik alkalommal 40 versmondó mondott magyar verseket Debrecen legendás színészére emlékezve.

A jelentkezők 4 kategóriában ifjúsági, felnőtt, szenior és fehér botos kategóriában mérték össze tehetségüket.

Látássérült versmondók idén először indulhattak. Kóti Árpád maga is súlyos látáskárosodással élt és dolgozott.

A résztvevők és a szervezők az eredményhirdetés előtt megkoszorúzták a művész bronzszobrát az épület előtt.

A versmondók teljesítményét a zsűri tagjai, Kóti Árpád művész úr egykori kollégái értékelték.

A zsűri tiszteletbeli elnöke: Miske László Jászai Mari-díjas, Magyar teátrum életműdíjas; tagjai: Bakota Árpád Jászai-díjas, és Dánielfy Zsolt Jászai-díjas színművészek.

A kategóriák győzteseinek és helyezettjeinek járó díjakat és különdíjakat intézmények, cégek és magánszemélyek ajánlották fel.

A fehérbotos kategória győztesei:

  1. díj: Lakó Sándor Debrecen
  2. díj: Budai Tünde – Debrecen
  3. díj: Lelkes Gréta – Debrecen

Közönségdíjban részesült Molnár Anna egyesületi tag.

A társadalmi zsűri további díjakat, tárgyjutalmakat, könyveket, ajándéktárgyakat osztott ki a versenyzők között. A „vidék versmondó versenyét” a Magyar Agárgazdaságért és Élhető Vidékért Alapítvány pályázati támogatását elnyerő Tojama – Debrecen/Hajdú-Bihar Egyesület és a Debreceni Színjátszó Stúdió mellett a Csokonai Nemzeti Színház, valamint Debrecen számos kulturális intézménye, továbbá városi és megyei vállalkozások és magánszemélyek támogatták.

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 9. szerda, Dénes napja van.
Ma van a(z) Postai világnap, Szent Dénes ünnepe.
Az év 41. hete és 283. napja.
Holnap Gedeon napja lesz.

1719. A főpapság adózása a várak fenntartására. III. Károly gróf gyűlést rendelt tartani. A főpapság megadóztatása életbe lépett, melyet az országgyűlések mindig a sérelmek közé soroltak.


1966. Felavatják a Dunántúl egyik legnagyobb hídját, a 140 méter hosszú Rába-hidat.


Tornai József / 1927. okt.9. - /

Zene, margaréta

Megismered a gyermekkort, a végsőt,
az aggodalmakat anyád szavából;
a munkát és a könyvek szárnyát később
s amit sugall egy hullócsillag-zápor.

A sorsot, istent, zenét, margarétát;
hazád, amelynek irgalom a földje,
és az időt, a süketet és bénát
s a titkot, ahogy titok mindörökre.

Barátaid és minden ellenséget,
s a szerelmet, amelyért fizetsz százszor,
s mint aki villám-csattanásra ébred,
kísértet-arccal kimész a világból.

Időjárás

2024-10-09, 03:53
Overcast
ESE
Előjelzés
16°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 1.9 m/s ESE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 61mm /98% / Rain
Napfelkelte: 06:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com