Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Közösen a munkáért Bács-Kiskunban – Tagegyesületünk projektnyitó rendezvényén jártunk

- 2020. március 13. 12:31 - 980 megtekintés

A foglalkoztathatóságnak csak egy tényezője a fogyatékosság, az Auchan 4800 dolgozójából közel 350 megváltozott munkaképességű, egy segítő kutya és a Távszem is önállóságot ad a sikeres munkavállaláshoz – íme, néhány érdekesség a március 6-án Kecskeméten tartott projektnyitó rendezvényről.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete támogatást nyert el a Közösen a munkáért Bács-Kiskunban című projekt megvalósításához. A 2020-ban lezajló programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ (NFSZK) támogatja. A projekt célja a Bács-Kiskun megyében élő fogyatékos személyek munkaerőpiaci integrációjának elősegítése azáltal, hogy az egyesület személyes találkozásokra teremt lehetőséget a munkavállalók és munkáltatók között. A megyeszerte megrendezendő eseményeknek fontos célja lesz az információnyújtás mindkét fél számára egyaránt.

A nyitó rendezvényen Hencz András, az egyesület elnöke mutatta be a szervezet történetét és szolgáltatásait. Ezt követte a rendezvénynek helyet adó Katona József Megyei Könyvtárral évtizedek óta fennálló szoros együttműködésüket megerősítő megállapodás ünnepélyes aláírása, majd kezdetét vette a nap szakmai része.

A projekt céljainak és tevékenységeinek ismertetését követően változatos tematikájú előadásokból kaphatott képet a nagy számban megjelent hallgatóság a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek foglalkoztatásának aktuális lehetőségeiről, az azt támogató és korlátozó szabályozásról, a segítő technológiákról és szolgáltatásokról, valamint az érintettek személyes és szervezeti szintű tapasztalatairól és élményeiről.

A szakmai programban az MVGYOSZ számos ponton képviseltette magát. Dr. Nagy Sándor elnök a látássérült személyek munkaerőpiaci helyzetéről tartott tájékoztató és problémafelvető előadást. Dr. Nagyné Berke Mónika a Távszem szolgáltatást – mint a munkavállalásban a látássérültek önállóságát támogató rendszert – mutatta be. Németh Orsolya a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának pszichológiai tényezőiből szemezgetett előadásában, az elméleteket gyakorlati tapasztalatokkal támasztva alá. A Vakvezetőkutya-kiképző Központ képviseletében Gazsó Krisztina és Rózsa Kata mutatta be, miben segít egy négylábú társ a vak embereknek.

A munkáltatók képviseletében az Auchan Magyarország HR-munkatársai ismertették a multinacionális vállalat foglalkoztatási tapasztalatait. Megtudtuk, hogy a hazánkban több mint 4800 főt foglalkoztató cég munkavállalói közül közel 350-en megváltozott munkaképességűek, nagy részük súlyosan fogyatékos személy. Fogyatékos munkavállalóik túlnyomó többsége hallássérült, de éppen a kecskeméti áruházukban két látássérült munkavállalót is foglalkoztatnak nagyjából egy éve.

Bemutatkoztak a helyben működő segítő szolgálatok és partnerintézmények is. Így többek között megismerhettük a Vakok Állami Intézetének Bács megyében elérhető elemi rehabilitációs szolgáltatásait, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány sokoldalú segítőkutya-képző tevékenységét, valamint a helyi támogató szolgálatot, a mozgássérültek megyei egyesületét és a megyei fogyatékosságügyi tanácsadó feladatait is.

2020 folyamán összesen hat alkalommal, a megye hat városában (Kiskunfélegyháza, Lakitelek, Bácsalmás, Kiskőrös, Baja és Kalocsa) szervezik meg a megváltozott munkaképességű munkavállalók és az őket foglalkoztatni szándékozó munkáltatók találkozására lehetőséget biztosító eseményeket. Ezeken tájékoztató előadásokkal, saját élményes szemléletformáló programelemekkel és jó gyakorlatok bemutatásával várják az érdeklődőket.

Az MVGYOSZ munkatársai nemcsak figyelemmel kísérik a projekt előrehaladását, hanem aktívan részt is vállalnak annak végrehajtásában. (Németh Orsolya / MVGYOSZ.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 10. csütörtök, Amália napja van.
Az év 28. hete és 191. napja.
Holnap Nóra, Lili napja lesz.

1290. IV. László halála. A király a körösszegi vár mellett, sátrában Árbócz, kit a kúnok községe megbízott, meggyilkoltatott, és a csanádi székesegyházban eltemettetett.


1946. A budapesti Győrffy István Kollégium évzáró ünnepélyén a köztársasági elnök és a kormány több tagjának jelenlétében a Kollégium vezetősége bejelenti a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom elindítását.


Rónay György: Nyári zenekar

"Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták..."

Időjárás

2025-07-10, 07:23
Overcast
NW
Előjelzés
17°C
5.8 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 80%
Szél: 5.8 m/s NW
Széllökések: 13.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com