Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Illés - Nem volt soha senkim
44
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Bevezető ismeretek az autizmus témaköréhez

- 2020. július 8. 11:59 -

A KézenFogva Alapítvány 3 alkalmas online kurzust indít, melynek segítségével szeretnénk az érdeklődők részére bevezető ismereteket nyújtani az autizmus spektrum zavarról

A kurzus célja:

A digitális térben bevezető ismeretek nyújtása szakemberek, szülők, valamint a téma iránt érdeklődők számára közismert autizmus szakértők előadásában. (A kurzus célja továbbá az is, hogy akik kedvet kapnak hozzá, jelentkezhessenek egy hosszabb, további ismereteket nyújtó kontakt képzésre is, mely az itt elhangzott ismereteteket fogja kibővíteni.)

Fő témakörök:

– Mi az autizmus és mi nem?

– Mit látunk és mit nem látunk? A felismeréstől a támogatásig.

– A megértésen alapuló támogatás közös alapjai.

– Mit jelent az autizmus-barát környezet?

– Melyek az autizmus-specifikus beavatkozás fő területei?

– Milyen célok mentén dolgozhatunk a családokkal különböző életkorokban?

– A sarkalatos területek fejlesztésének gyakorlati kérdései és példái.

– A társas-kommunikációs fejlesztés alapjai.

– A problémás viselkedések megelőzésének és menedzsmentjének alapjai.

Az online kurzus felépítése

3 X 4 óra (1 óra 45 perc)

Időpontok:

2020. július 14., 21., 28. 13.30-17.00 óráig

Előadók:

Dr. Simó Judit – gyermekpszichiáter, autizmus diagnosztika

Őszi Tamásé – gyógypedagógus, autista gyermekek fejlesztése

Havasi Ágnes – tanár, autista gyermekek fejlesztése

Ára: 15.000 Ft (11.811 Ft + áfa)

Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/TBL2eCkPMrmJ3fBDA

Jelentkezési határidő: 2020. július 10.

A tréninggel kapcsolatban további információ kérni Sebestyén Gabriella képzésszervezőnél lehet a sebestyen.gabriella@kezenfogva.hu e-mailen.

https://kezenfogva.hu/node/1992

A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ négy = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 4. szerda, Károly napja van.
Ma van a(z) Az emlékezés napja Magyarországon.
Az év 45. hete és 308. napja.
Holnap Imre napja lesz.

1620. Vác hűtlen elfoglalása a török által.


1806. I. Ferenc kiadta a második "Ratio educationis"-t a tanulmányügyről. Az 1777. évi szabályzathoz képest csökkentette a reáliák tanítását és a felvilágosodás törekvéseivel szemben a hagyományos műveltségre helyezte.


Tamkó Sirató Károly: Szembeszél

Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!

Időjárás

2026-11-04, 02:24
Partly cloudy
N
Partly cloudy
6°C
3.2 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.2 m/s N
Széllökések: 6.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com