BlindShell-re is érkezik az MVGYOSZ Könyvtára app, a Gépházban meglessük!
Miközben iOS-re és Androidra várhatóan még a héten befut az alkalmazás sokat ígérő frissítése, javában zajlik a szolgáltatás BlindShelles verziójának elérhetővé tétele is. Noha erre várhatóan egynéhány hetet még várni kell, a Gépházban kipróbálhattuk, hol tart most a fejlesztés.
Április első péntekére is kínál esti programot a Gépház azok számára, akik szívesen töltik az idejüket új digitális szolgáltatások megismerésével, annál is inkább, mert a bemutatásra kerülő újdonság nem is annyira informatikai, mint inkább kulturális vagy szórakoztató jellegű. Várhatóan a következő hetekben debütál ugyanis BlindShell Classic 2 és 3 készülékeken az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás, annak előzetesét pedig műsorunkban prezentálja az MVGYOSZ munkatársa és régi kedves vendégünk, Gombos Ferenc.
Hallgatóink leveleinek megtárgyalása után tehát Feri érkezik a stúdióba, aki egy BlindShell készüléken mutatja meg a nagyérdeműnek, miként fog működni az új könyvtár app. A szoftver kezelőfelületének áttekintése közben rápróbálunk a könyvespolc funkcióra, megtudjuk, hogyan tudunk különböző műveket keresni és ehhez milyen szűrési feltételeket alkalmazhatunk, és azt is kiderítjük, miként nyílik lehetőség szöveges formátumú könyvek elolvasására a BlindShell telefonokon. Ezutóbbi úgy válik lehetségessé, hogy a közös fejlesztői munkának köszönhetően a készülékeken együtt fog működni az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás a BS részét képező könyvolvasó szoftverrel. Így lényegében a könyvtárból letöltött könyvek azonnal, mindenféle beállítás nélkül megjelennek a Könyvolvasóban is.
Adásunkban Feri kalauzolásával mindenki megismerheti, pontosan hogyan fog működni BlindShellen a könyvkeresgélés, a könyvek letöltése és a könyvolvasás.
Mikor? 2026. április 2-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
INFORMATIKA OKTATÁS A HERMINA EGYESÜLETNÉL
Magyar egyetemisták könnyíthetik meg a látássérültek életét
A MVGYOSZ. hírlevélműsora keddenként 9-től (ism. 21 órától)
Fényár a sötétben vaksötét koncert Gallusz Nikolettel és Peller Károllyal
Bemutatkozik a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
17°C







Vélemény, hozzászólás?