Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek -
30
hallgató

Bodó: a bértámogatási program már most több tízezer munkahely védelmét szolgálja

- 2020. május 13. 17:52 - 350 megtekintés

A munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt a könnyítéseknek köszönhetően egyre nő az érdeklődés – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Bodó Sándor elmondta, hogy eddig több mint 5400 vállalkozás nyújtott be kérelmet, közel 72 ezer munkavállalóra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy dolgozóként átlagosan több mint 160 ezer forint állami támogatásra pályáztak eddig a cégek és a munkavállalók közösen – mutatott rá.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a kérelmeket továbbra is várják, hiszen a veszélyhelyzet nem szűnt meg. Az érdeklődők részletes tájékoztatást a munka.hu oldalon találnak. A pályázatok a veszélyhelyzet lejártát követő egy hónapig adhatók be. A finanszírozás biztosításához egy egyoldalas igénylőlapot és néhány mellékletet kell kitölteni.
A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy a koronavírus okozta helyzet miatt három hónapon keresztül csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni munkavállalóikat, állami támogatások mellett – mutatott rá Bodó Sándor.
Kifejtette, ha a vállalkozások 50 százalékos, azaz 4 órás vagy nagyobb részmunkaidőben tudják foglalkoztatni dolgozóikat, akkor maximum 75 ezer forinttal tud az állam hozzájárulni a foglalkoztatásukhoz. Ha 4 óra alá csökken a részmunkaidő, akkor akár több mint 100 ezer forint támogatást tudnak biztosítani havonta.
A programot a kamarákkal és a gazdaság más szereplőivel történt egyeztetést követően kibővítették – közölte az államtitkár.
A legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátás területéről, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, a szállítás-raktározás ágazatból érkezett. A legtöbb kérelem Fejér megyéből, Budapestről, valamint Pest, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett – ismertette.
Bodó Sándor elmondta, a csökkentett munkaidős foglalkoztatás minden vállalkozásméret esetében kedvező fogadtatásra talált. Példaként említette, hogy a dél-dunántúli régióban egy csaknem 230 embert foglalkoztató középvállalkozás 50 munkavállalóját támogatták 6,8 millió forinttal, azaz fejenként nettó 136 ezer forinttal. Egy Pest megyei vállalkozásnál a teljes állományra, 9 dolgozóra nyújtottak be kérelmet és nyertek támogatást. Ez esetben fejenként nem egészen nettó 180 ezer forintot jelent a támogatás három hónap alatt – mutatott rá az államtitkár.
Az észak-alföldi régióból olyan példát hozott, amely szerint egy cég 744 dolgozójából 734-re vonatkozóan nyújtott te pályázatot, és így több mint 100 millió forintos támogatást igényelt. A cég érintett dolgozói több mint nettó 135 ezer forint állami támogatásban részesültek – közölte Bodó Sándor.
Hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy minél több munkahelyet tudjon megőrizni, megvédeni.
Bodó Sándor elmondta, az ezt a célt szolgáló másik programban a kutatás-fejlesztés-innováció ágazatot támogatják. Eddig országszerte 7200 dolgozóra adott be 400 kutató-fejlesztő cég kérelmet. Ennek összege elérte 5,2 milliárd forintot.
A legtöbb kérelem Budapestről, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett. A legtöbb kérelem ágazatok szerint a szakmai tudományos és a műszaki tevékenységből, a feldolgozóiparból, az információ-kommunikáció, a kereskedelem, a gépjárműjavítás és az adminisztrációs ágazatból érkezett – közölte.
Az államtitkár szólt arról, hogy a méreteket tekintve a kisvállalkozások a legaktívabbak: a kérelmek 44 százaléka onnan érkezett. A mikrovállalatok kérelmei 30 százalékot, a közepes vállalatoké 17 százalékot, a nagyvállalatoké pedig 4 százalékot tesznek ki.
Bodó Sándor közölte azt is, hogy hamarosan konkrét intézkedéseket jelentenek be a munkahelyteremtő támogatásokról.
Kiemelte, a kormány célja továbbra is egyértelmű: “aki elveszítette a munkahelyét, annak a három hónapos álláskeresési ellátás lejáratát követően vagy a versenyszféra, vagy a állami foglalkoztatás munkahelyi ajánlatot fog tenni.”

MTI 2020. május 13.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 30. csütörtök, Pál napja van.
Ma van a(z) Péter-Pál napja, Szt. Péter, Szt. Pál, a keresztény vértanuk emléknapja, a magyar szabadság napja.
Az év 26. hete és 181. napja.
Holnap Tihamér, Annamária napja lesz.

1684. Károly lotharingiai herceg Pestre, melyet felgyújtva talált, kardvágás nélkül vonult be.


1945. A Szovjetunió ajándékaként 250 tehergépkocsit, 18 ezer tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és nagymennyiségű ablaküveget kapott Budapest lakossága.


Szép Ernő / 1884. jún. 30. - 1953. okt. 2. /

Mint magányos lovast...

Mint magányos lovast az este,
Elér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

Apám után szeretnék futni,
Ki a városba vezetett,
S míg a boltok közt bámészkodtam,
Elengedte egyszer a kezemet.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com