Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nagy generáció - legnagyobbak a 70-80-as évekb*l
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Braille-olvasási verseny Nyíregyházán

- 2018. május 7. 6:39 - 2113 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, 2018. május 12-én  ismét megrendezi Nyíregyházán a tavaszi országos Braille olvasásversenyt, ahol a felnőtt versenyzők Jósa András munkásságát ismerhetik meg, valamint egy írásának részletét olvashatják  fel, a zsűri és a közönség előtt.

Jósa András 2018-ban ünnepelné 100. születésnapját, valamint a róla elnevezett múzeum is 150 éve került megalapításra. Az országos Braille olvasásverseny mellett a szervezők különleges programot is kínálnak azoknak a látássérülteknek és kísérőjüknek, akik Nyíregyháza városba látogatnak május 11-12-én. A rendezvény vendége lesz Bieber Mária gyógypedagógus, aki kitalálta és megalkotta a Pontról-Pontra társasjátékot, melyet május 11-én bemutat és a jelenlévők ki is próbálhatnak. A tavaszi országos Braille olvasásversenyre minden látássérültet várnak a szervezők, akik számára fontos a pontírás olvasásának kulturális öröksége és ápolása. A 2018. évi Braille Olvasásverseny szakmai zsűrijének tagjai: Babolcsi Andrea, a Jósa András Múzeum múzeumpedagógus munkatársa, Bieber Mária, Gyógypedagógus, az MVGYOSZ Braille bizottságának tagja, Dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi könyvtár fő könyvtárosa, G. Kosik Anita, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, az egyesület önkéntes felolvasója. Részletes program: 2018. május 11. Péntek A délutáni órákban érkezés Nyíregyházára, a szállás elfoglalása, városnézés, majd 19 órától közös vacsora. 20.00 órától, Pontról-Pontra, interaktív társasjáték Bieber Máriával. Május 12. Szombat 8.00 óra reggeli. 10.30 óra Országos Braille olvasásverseny, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. 13.00 óra Közös ebéd majd hazautazás. A rendezvényre látogató versenyzők és egy fő kísérőjük szállását, étkezését, és részvételét pályázati forrásból fedezi az egyesület, így számukra e tavaszi hétvége Nyíregyháza városban ingyenes. Jelentkezni és részletes információt kérni az alábbi elérhetőségeken lehet: Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B Megyei Egyesülete Cím: Nyíregyháza István utca 3. Telefon: +36 (42) 407-486. Mobil: +36 (30) 373-1380 Email: elnok@vakegy.hu Web: www.vakegy.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hat + = 13

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 29. szerda, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2026-04-29, 17:43
Clear sky
NNW
Clear sky
18°C
1.7 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 1.7 m/s NNW
Széllökések: 18.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com