Budapesten ülésezik az IWAS elnöksége

Pénteken kezdődött Budapesten a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS) elnökségi ülése, amelynek magyarországi megrendezése óriási sportdiplomáciai siker és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) évek óta rendkívül magas színvonalú szakmai munkájának az elismerése.
Az ülést péntek délután Gömöri Zsolt, az MPB elnöke nyitotta meg, a tanácskozásra meghívást kapott Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az MPB alelnöke, illetve Kovács Tamás, kerekesszékes vívóválogatottunk szakvezetője is.
Mint ismert, az IWAS tavaly szeptemberi tisztújító közgyűlésén új vezetőséget választott, a lengyel Jakub Nowicki lett a szervezet elnöke, az alelnöki feladatokat Szekeres Pál révén magyar sportvezető látja el, aminek köszönhetően az eddigieknél is szorosabb a kapcsolat az IWAS és az MPB között.
Az MPB 2009 óta Egerben rendezi meg évről évre nagy sikerrel a kerekesszékes vívók Világkupa-versenyét. Az IWAS-sal az elmúlt években számtalan egyeztetés zajlott a sportág jövőjét érintő kérdésekről, többek között az MPB kezdeményezésére került vissza a paralimpiai programba Londonban a csapatverseny, amelyet Rióban is megrendeznek.
A budapesti ülésen a vezetőségváltás óta eltelt több mint fél év értékelése mellett a jövőt érintő kérdésekről tárgyal az IWAS vezető testülete.
Hobby Rádióval közölte Bernau Péter MPB, sajtófőnöke
Ezeket is olvassa el:
Esti tagozatos gimnázium látássérült, vagy más fogyatékos tanulóknak
Beszámoló a Hermina Egyesület június 30-i ülésén elhangzottakról
Kult18 klasszikus koncertsorozat 2. előadás
Újabb mentorszülők programja a VGYKE-nél
Magyar segítséggel, a kígyóknak köszönhetően nyerhetik vissza a vakok a látásukat
Látóvá tenné a vakokat az Európai Unió
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?