Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Omega - A b*vész
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Főzéssel támogatja a Budapest Voices az UNICEF Magyarországot

- 2018. július 17. 13:51 - 1746 megtekintés

Száz adag babgulyást és száz adag túrós-gombás tésztát főznek a Budapest Voices tagjai augusztus 5-én a Szimpla Kertben. Az ételt a helyszínen árusítják, és a bevétellel az UNICEF Magyarország gyermekekért végzett munkáját, azon belül kiemelten az Ébresztő-óra programját támogatják.

FELHÍVÁS a “KézenFogva nevelőszülői díj 2018”-ra való jelölésre

- 2018. június 28. 4:42 - 2057 megtekintés

Az idén 25 éves KézenFogva Alapítvány harmadik alkalommal hirdeti meg a “KézenFogva nevelőszülői díj 2018” pályázatot, amelyben olyan elkötelezett nevelőszülőket kíván díjazni, akik nagy terhet jelentő feladataik mellett vállalják a fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, és társadalmi integrációjuk elősegítését. A díj célja a nevelőszülői hivatás társadalmi ismertségének és elismertségének emelése.

ELKÉSZÜLT A „DOLGOZNI JÓ!” FÜZETSOROZAT

- 2018. június 25. 4:30 - 1982 megtekintés

A TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja elkészítette a „Dolgozni jó!” című füzetsorozatot, azzal a céllal, hogy a nagy bentlakásos intézményben élő, fogyatékos személyek kedvet kapjanak a munkavégzéshez és felfedezzék a munkavállalással járó előnyöket.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szakértőként segíti az Országgyűlés Népjóléti bizottságának munkáját

- 2018. június 20. 4:27 - 1645 megtekintés

.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2018. június 18-i ülésén gratulált Kovács Ágnesnek, a MEOSZ elnökének az Országgyűlés Népjóléti bizottságában betöltött szakértői tisztségéért. Az elnökség elismerő szavai szerint a felkérés túl azon, hogy Kovács Ágnes megalapozott szakmai tudása mellett tesz tanúbizonyságot, az érdekvédelem és érdekképviselet újabb színterét nyitja meg a mozgáskorlátozott emberek és családjaik érdekében.

MINDIG HAGYJ SZABADON 2 MÉTERT A MENTŐ MÖGÖTT

- 2018. június 14. 17:54 - 1748 megtekintés

Akár minden héten beszámolhatnának az Országos Mentőszolgálat munkatársai arról, hogy figyelmetlen autósok szorosan a mentő mögé parkolva akadályozzák a betegmozgatást. Volt már, hogy a házból sem tudták kihozni újraélesztett betegüket a bajtársak, de parkoltak már mentő kihajtóba is a kórház elé.

1 58 59 60 61 62 114

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 15. csütörtök, Lóránt napja van.
Az év 03. hete és 15. napja.
Holnap Gusztáv napja lesz.

1614. Bethlen Gábor megkapta a portától afejedelemség jelvényeit: a botot és azászlót.


1849. Aulich ezredes Turcseknél Götztábornokot véres ütközetben visszaverte.


Juhász Gyula: Este az Alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren
s tetőiket lehúzza az alázat.

Időjárás

2026-01-15, 09:35
Overcast
SSE
Előjelzés
-4°C
0.8 m/s
Apparent: -8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 90%
Szél: 0.8 m/s SSE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 07:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com