Két nyelvvizsga szükséges a doktori képzésben a fogyatékossággal élőknek
A SINOSZ egyenlő esélyű hozzáférést kér a felsőoktatásban a hallássérült hallgatók számára
A SINOSZ egyenlő esélyű hozzáférést kér a felsőoktatásban a hallássérült hallgatók számára
Március 25-én délután 3 órától a Pesti Magyar Színházban újra – és az évadban utoljára – jelnyelvi tolmácsolással látható a nagy sikerű musical előadás!
Hallássérült gyerekként bekerülni a többségi iskolába, és úgy végigjárni az általánost, a gimnáziumot és a három egyetemet nem volt egyszerű. Ez nem sírás akar lenni, csak egyszerű tény. Közel huszonkét év alatt szereztem annyi tapasztalatot, hogy most már pontosan tudnám, mit mondjak a tanáraimnak. Mert ez is egy tanulási folyamat, a gyerek és a tanár részéről is.
Sok nyugtalanító hír érkezik Weisz Fanniról, bár sokak szerint csak arról van szó hogy önállósodik. Az biztos: nem öröm, ha elmarad a szereplése.
Nemzetközi konferenciát szervez a Munka-Kör a Hallássérültekért Alapítvány „A hallássérültek kommunikációjának fejlesztése, középpontban a szájról olvasás és a beszéd tanulása” címmel. A rendezvény fővédnöke Dr. Székely László, az alapvető jogok biztosa. A konferencia célja, hogy segítse a siketek beilleszkedését a hallók társadalmába.
Négy sportoló képviseli a magyar színeket a lengyelországi Bydgoszcz-ban hétfőn kezdődő hallássérültek atlétikai Európa-bajnokságán. A magyar küldöttség vasárnap utazik el a verseny helyszínére.
A Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) április 21-én kedden várja az érdeklődőket a Hermina Egyesületben 14 órától egy bemutatkozó és felmérő napra! Helyszín az MVGYOSZ Székház Hermina terme.
Hazánkban közel négyszázezer olyan ember él, aki számára a külvilág zajai alig, vagy egyáltalán nem foghatóak fel. E korlátjuk miatt mindennapi életükben számos hátrányt kénytelenek elviselni.
A halláscsökkenésnek különböző fokozatai vannak az enyhe nagyothallástól a siketségig. Még viszonylag nagymértékű hallásvesztés is jól korrigálható hallókészülékkel, de az egyes szintek között jelentős különbségek vannak.
Sosem felejtem el, amikor 2010-ben Rúzsa Magdi Gábriel című dalát kísérte jelnyelven. Mintha egy angyalka szállt volna le a színpadra. Az a benyomásom, hogy ő valóban az. Küzd az esélyegyenlőségért, és folyamatosan a saját határait feszegeti.