Aki kerekesszékben ül, nem élvezi a szexet? 3 fiatal nő mesél őszintén
Fiatalok, vonzóak, de életüket megnehezíti a testi fogyatékosság. Hogy lettek úrrá rajta?
Fiatalok, vonzóak, de életüket megnehezíti a testi fogyatékosság. Hogy lettek úrrá rajta?
Az emeletek közti közlekedés komoly kihívást jelent a tolószékeseknek, mert a lift drága, és nem lehet mindenhová rámpát építeni. Svájci diákok azt a megoldást találták ki , hogy a Scalevo nevű elektromos tolószékükre lépcsőmászó lánctalpakat szerelnek.
A Szövetség a jövőben kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesség, a hozzáférhetőség ügyére. Kovács Ágnes elnök elsőként a MÁV-val és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel szeretne kialakítani egy hosszú távú együttműködést, azért, hogy rendszerszinten lehessen eredményeket elérni, és javuljanak a mozgáskorlátozott emberek vasúti közlekedési lehetőségei.
Bár sokaknak okoz gondot, a súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiataloknak szinte lehetetlen megfelelő szállást találniuk a sikeres felsőoktatási felvételit követően, a főiskolai kollégiumok és az albérletek döntő többsége ugyanis nem akadálymentes. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a székház akadálymentes vendégszobájában szeptembertől ideiglenesen lakhatást biztosít egy mozgássérült főiskolásnak, a probléma azonban ennél többeket érint.
Hátrányos helyzetű munkavállalóit képezte a move zrt.
A Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete a hazai OpenStreetMap közösség és a Route4U kerekesszékes útvonaltervezőt fejlesztő társadalmi vállalkozás közreműködésével kerekesszékes és ép önkéntesekkel folytatja Győr akadálymentességi térképének elkészítését.
Bár sokaknak okoz gondot, a súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiataloknak szinte lehetetlen megfelelő szállást találniuk a sikeres felsőoktatási felvételit követően, a főiskolai kollégiumok és az albérletek döntő többsége ugyanis nem akadálymentes.
Könnyebb lesz a közlekedésükhöz szükséges segédeszközökhöz jutnia a mozgáskorlátozott embereknek, miután ellátásukra öt logisztikai központ nyílik az országban.
Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő múlt pénteki, Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy állítsa helyre a súlyosan mozgáskorlátozott embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatás reálértékét, amely közel húsz éve változatlanul 150 ezer forint, így mára már teljesen elértéktelenedett.