Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Garland Jeffreys - Matador
50
hallgató

A mozgássérült embereknek nem jótékonykodásra van szüksége

- 2016. május 29. 13:26 - 1882 megtekintés

Az elmúlt 35 évben számos eredményt értünk el, de még nagyon sok dolgunk van! Meg kell értetnünk a társadalommal: a mi közösségünknek nem jótékonykodásra van szüksége, hanem olyan jól átgondolt intézkedésekre, amelyek a mozgássérült emberek számára megteremtik azt az életteret, amelyben a fogyatékosságuk ellenére egyenlő esélyű tagjai lehetnek a magyar társadalomnak – mondta Kovács Ágnes elnök a MEOSZ 35 éves jubileumi ünnepségén, amelyet május 4-én tartottak Hajdúszoboszlón, a közgyűléssel egybekötve.

Az évforduló alkalmából, számos tagegyesület kezdeményezésére a közgyűlés alapító elnöki címet adományozott Chikán Csabának, a MEOSZ első elnökének, aki 1981-től 1997-ig vezette a szövetséget, elévülhetetlen érdemeket szerezve a mozgalom létrehozásában és megerősítésében. Chikán Csaba a cím átvétele után úgy fogalmazott: „A MEOSZ megalakulását nagy győzelemnek értékeltük, mert az akkori államhatalommal vívott vitában sikerült érvényre juttatnunk mindazt, amit szerettünk volna”. Mai napig tartó tanulság: tudtuk, mi a célunk, és megvolt hozzá a lelkesedés is. A vitáink mindig nélkülözték az önzést és a személyeskedést. Sikerült elérnünk számos kedvezményt, és azt is, hogy változzék a rólunk való gondolkodás – mondta. Sok barátunk lett az elmúlt évtizedekben, ami fontos, mert csak akkor lehetünk erősek, ha mások is támogatnak bennünket. A legfontosabb, hogy sohasem kerültünk olyan helyzetbe, hogy politikai ellenfélnek tartsanak minket, mert szakmai alapú érdekképviseletet folytatunk. Minden kormánnyal együtt szeretnénk működni, másrészt pedig minden kormánnyal vitatkoznunk kell, ha a mozgássérült embereket érintő kedvezőtlen tendenciákat látunk – hangsúlyozta. Hegedüs Lajos bontotta ki a MEOSZ-ban a képességeit, egy sor kedvezmény az ő elnökségéhez kötődik. Most egy új korszak kezdődik, amelyben a szakmaiságunknak még nagyobb szerepet kell kapnia – mondta. Zárásként mindenkinek megköszönte az elmúlt 35 évet, akivel együtt dolgozhatott, azoknak is, akik már nincsenek velünk, és úgy fogalmazott: ezután is meg fogom tenni a mozgalomért, amit még tudok.

Szekeres Pál miniszteri biztos Czibere Károly államtitkár nevében – aki parlamenti feladatai miatt nem tudott jelen lenni – megköszönte azt a partnerséget, amit a MEOSZ nyújt a mindenkori kormánynak, majd úgy folytatta: a civil szerep sohasem ellenzéki vagy kormánypárti, ezt a kormányok is jól tudják. „A kritikáról sosem gondoljuk azt, hogy ellenzékiségből fakad, mint ahogy a dicséretet sem véljük kormánypártiságnak. A MEOSZ-t mindig egyfajta kollektív bölcsesség jellemezte, mindig tudott tágabb dimenziókban gondolkodni, összfogyatékosságügyben, európai dimenziókban. Ebben és szervezettségében sok más civil szervezetet megelőzött” – fogalmazott. A mai világ már a specializálódásról szól, szertefogó szaktudásra van szükség minden területen, az érintettség önmagában már kevés. A MEOSZ az egyik olyan szervezet, amelyik, ha szakértőket kell delegálni, a bőség zavarával küzd – mondta. A Szövetség joggal lehet büszke az elmúlt 35 évére. Köszönet és tisztelet jár az elődöknek, az alapító elnöknek és Hegedüs Lajosnak, aki nagyon sokat tett a mozgalomért. Megköszönte, hogy a MEOSZ annak idején a székházában helyet adott az ott megalakult sportszövetségnek és támogatta őket. „A kormány részéről továbbra is szövetséget ajánlok. Folytassák azt a fajta szakértő-érdekérvényesítő munkát, amit eddig, segítsék az önkormányzatokat, a minisztériumot, a kormányt, hogy azon az úton menjenek, amelyet önök szakmailag jónak tartanak”– tanácsolta zárásként.

Kovács Ágnes elnök záróbeszédében úgy fogalmazott: a 35 éves jubileum kiváló alkalom arra, hogy visszaemlékezzünk arra a dicső és szép múltra, amellyel ez a közösség rendelkezik, megnézzük, hol tartunk a jelenben, és merre visz a jövőnk. A MEOSZ hatalmas hajója most nem új vizekre evez, csak újabb kikötők felé veszi az útját. Közösségünk és múltunk a biztosíték arra, hogy a Szövetség a jövőben is betölti azt a szerepet, amelyet az alapítók szántak neki 35 éve.

Az elmúlt néhány évben veszteségeket szenvedtünk el, de azért lehettek veszteségeink, mert a MEOSZ előtte eredményes munkát végzett – mondta. „Sok mindent elértünk, de tudjuk, hogy ezek még nem álltak össze egységes rendszerré. Még nagyon sok dolgunk van! Az elkövetkező időszakban meg kell értetnünk a társadalommal: a mi közösségünknek nem jótékonykodásra van szüksége, hanem olyan jól átgondolt intézkedésekre, amelyek a fogyatékosságból eredő hátrányokat kompenzálják, és a mozgássérült emberek számára megteremtik azt az életteret, amelyben az ember a fogyatékossága ellenére egyenlő esélyű tagja a magyar társadalomnak – fogalmazta meg a legfontosabb teendőnket. „Erre a munkára hívlak benneteket a következő 35 évben. Biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan hittel és lendülettel fogjuk folytatni, mint eddig. Mert a mi munkánkra a magyar mozgássérült emberek közösségének még sokáig szüksége lesz. Köszönöm mindenkinek, azoknak is, akik ma nincsenek jelen, hogy az elmúlt 35 évben segítették ennek a közösségnek a munkáját.” – zárta ünnepi köszöntőjét.

Az ünneplő közösséget levélben köszöntötte Koller István, a Humanitás alapító kiadója és Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke. Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége elnöke személyesen mondta el ünnepi jókívánságait.

Gadó Pál, a MEOSZ korábbi főtitkára, alelnöke, tiszteletbeli alelnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen, őt Kovács Ágnes elnök egész közösségünk nevében üzenetben köszöntötte. (Gadó Pál azóta sajnos elhunyt.)

A MEOSZ elnöksége a jubileumi év alkalmából a mozgalom vezetőinek, munkatársainak elismerő okleveleket és Ember az emberért kitüntetéseket adott át. Az ünnepségen bemutattuk a MEOSZ új logóját, amelyben a kerekesszéket használó mozgássérült ember is megjelenik, mintegy szimbolizálva azt, amit képviselünk: legyen ez a világ élhető a súlyosan mozgássérült emberek számára, mert akkor élhető lesz minden mozgássérült ember számára is!

Fellépett a ParaDance Company, a Rolling Country kerekesszékes tánccsoport, valamint Sárai Rita és Vágola Imre kerekesszékes táncos.

A 35 éves évforduló megünneplésére további programokat szervezünk az idén. Szeptemberben a brüsszeli Freedom Drive (önálló élet menete) mintájára megtartjuk a magyar mozgássérült emberek méltóság menetét, decemberben pedig gálaműsorral zárjuk a jubileumi évet, kitüntetve azokat a szakembereket, akik kívülről segítették a mozgalom, a mozgássérült emberek ügyét.

(Az ünnepségen A jövő érdekképviselete a civil szervezet és a kormány szemszögéből címmel kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen a MEOSZ képviselői mellett részt vett Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Erről később számolunk be.)

Az eseményről készült fotók itt tekinthetőek meg: https://www.facebook.com/meoszhivatal…mp;theater
Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 1 = hét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com