„Azt érzem, hogy innen fogok nyugdíjba menni”
Négy éve árul sorsjegyeket a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, és bár még fiatal, úgy érzi: ez az a munkahely, ahol nyugdíjas koráig szívesen dolgozna.
Négy éve árul sorsjegyeket a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, és bár még fiatal, úgy érzi: ez az a munkahely, ahol nyugdíjas koráig szívesen dolgozna.
A Fehér Bot Alapítvány által fenntartott Esélyegyenlőségi Otthon Támogatott Lakhatást Biztosító Intézmény Hajdúdorogon működik. Az Intézmény olyan fogyatékos személyeket tud fogadni, akik segítséggel képesek az önálló életvitelre. Az ellátási forma fő célja az ellátottak minél teljesebb autonómiájának és társadalmi integrációjának elérése.
Állásbörze megváltozott munkaképességű munkvállalók részére a Motiváció Alapítvány szervezésében.
Aki több emeléssel érintett ellátást is kap, annak valamennyi ellátására vonatkozik a visszamenőleges emelés.
A kedvező jogértelmezés egyformán érvényes az Alkotmánybíróság döntését megelőzően lezárult ügyekben és az ezt követően indult eljárások esetén is.
„A stílus mindenkié!”
Ezzel a címmel került sor szeptember 9-én a pécsi Szabadkikötőben egy ma még rendhagyónak számító, inkluzív divatbemutatóra.
Az Európai Fogyatékossági Kártya elősegíti a fogyatékossággal élő emberek szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását – olvasható az Európai Fogyatékossági Fórum (EDF) sajtóközleményében.
Az AUTÓPLUSZ2023 pályázati felhívása a részletes információkkal a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján az alábbi linken https://nszi.hu/palyazatok/palyazati-felhivasok/autoplusz2023 érhető el. A pályázatok beadási határideje: 2023. szeptember 29.
A 2023. augusztus 1-jétől hatályos rendelkezés (a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (Szocho tv.) 13. § (3) bekezdés c) pontja) lehetővé teszi, hogy a fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában részesülőként megváltozott munkaképességű személyt munkaviszonyban foglalkoztató kifizető és egyéni vállalkozó is saját maga után érvényesíthesse a kedvezményt.
Idén is számos fellépővel, visszatérő és új előadókkal találkozhattok a Fővárosi Állat- és Növénykertben a 31. Sérült Gyermekek Napján!