Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Két és félezer fogyatékossággal élő hagyja el a nagyobb intézményeket

- 2017. február 10. 15:43 - 2508 megtekintés

Mintegy 2500 fogyatékos ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből; a célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít, a pályázatra március 1-jéig jelentkezhetnek az állami, egyházi és civil fenntartók – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Szilvásváradon.

KÉTEZREN KAPNAK PÉNZT MUNKA NÉLKÜL, ALANYI JOGON ÚJ TÁMOGATÁST

- 2017. január 27. 13:27 - 2675 megtekintés

Alanyi jogon járó pénztámogatást vezettek be több helyen is, egyelőre csak teszt jelleggel és ha beválik, akkor a rendes szociális támogatás helyét fogja átvenni.A támogatás van ahol a dolgozóknak is jár a fizetésük mellé, van ahol csak azok kapják a kik munkanélküliek! Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, volt, aki saját vállalkozást indított a pénzből, volt aki több időt tudott ennek köszönhetően a családdal tölteni!

Online pénztárgép használata

- 2017. január 10. 4:10 - 2714 megtekintés

A TEÁOR 86.90 szerinti Egyéb humán-egészségügyi ellátás szolgáltatás végzése esetén nem áll fenn pénztárgép használati kötelezettség.

Eldőlt kik kapnak Erzsébet-utalványt

- 2016. december 10. 10:22 - 3266 megtekintés

Nem csak a nyugellátásban, hanem különböző járadékokban részesülők is (így a fogyatékosok is) kaphatnak étkezési Erzsébet-utalványt – derül ki az erről szóló kormányrendeletből, amely tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben.

- 2016. november 7. 6:29 - 3210 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Louis Braille Támogatószolgálata decemberi kezdéssel munkatársat keres az alábbi pozícióba:

- 2016. október 26. 6:14 - 2983 megtekintés

A gyermekklinikán a nagybeteg kisgyermekek kórházi ellátásához szükséges az ágyak modernizálása. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai jótékonysági – gyógyítást segítő adományozó programja mostani állomása a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermeksebészeti osztálya, ahol egy modern – guruló gyerekágy került átadásra. A kórház részéről Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus gyermeksebészeti intézet osztályvezető főorvosa vette át Dr. Péntek Éva alapítványi elnöktől a segítő adományt.

- 2016. szeptember 29. 13:31 - 2910 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Louis Braille Támogató Szolgálata azonnali kezdéssel munkatársat keres az alábbi pozícióba: személyi segítő.

- 2016. szeptember 23. 10:28 - 3324 megtekintés

Szeretettel várják az érdeklődőket a 2016. szeptember 24-én 13.00 és 18.00 között a Zuglói Civil Házban (1144 Budapest, Csertő park 12) és közvetlen környezetében tartandó „CIVILEK UCCÁJA” rendezvényre.

- 2016. szeptember 23. 4:55 - 3642 megtekintés

A Kézenfogva Alapítvány Otthont mindenkinek! projektjének zárásaként 2016. szeptember 29-én 11-16 óráig szakmai találkozót szerveznek a Premier Kultcaféban (1085 Budapest, Üllői út 2-4.).

1 83 84 85 86 87 102

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 11:11

sziasztok üdv mindenkinek szia Balu jó adit

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 09:47

sziasztok üdv mindenkinek szép napot

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 22. péntek, Júlia, Rita napja van.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Dezső napja lesz.

1289. IV. Kun László király a főpapok, bárók és nemesek fövenyi gyűlésén kibékül feleségével, Erzsébettel, továbbá Lodomér esztergomi érsekkel és annak híveivel.


1701. II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönbe záratik.


Vidor Miklós / 1923. máj. 22. - /

Mese

"...Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások:
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Időjárás

2026-05-22, 18:20
Mainly clear
N
Mainly clear
27°C
3.1 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 3.1 m/s N
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:58
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com