Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bujdosó Imre kardvívó olimpikonnal Pille beszélget
55
hallgató

Otthoni segítő szolgálat kiterjesztésére hirdetett pályázatot az EMMI.

- 2018. január 14. 18:29 - 1548 megtekintés

Fogyatékos fiatalt vagy 14 év alatti tartósan beteg gyermeket otthonában nevelő családok segítésére hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Tatán, az Esőemberekért Egyesület központjában.

Czibere Károly elmondta, a 95 millió forint keretösszegű pályázat célja, hogy országosan elterjesszék a Kézenfogva Alapítvány és hat partnere által kidolgozott programot, amely lehetővé teszi a fogyatékos fiatalt nevelő családnak, hogy – előre egyeztetett időpontban – segítőt hívjon otthonába, aki rövid időre tehermentesíti a gondozó családtagot.

Az államtitkár hozzátette, a pályázati keretből 43 200 órányi segítő szolgálat finanszírozható. A február 10-ig benyújtható pályázat országszerte 286 szociális támogató szolgálat számára teszi lehetővé a módszer átvételét.

A minisztérium a lebonyolítással kapcsolatos feladatok ellátására a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.-t bízta meg. A pályázattal támogatott tevékenységek 2018 áprilisától az év végéig valósulnak meg.

Schenk Lászlóné, az Esőemberekért Egyesület elnöke elmondta, a fogyatékos embereket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás (FECSKE) elnevezésű szolgáltatást tíz éve működtetik kísérleti programként. Évente 4-5 ezer órányi szolgálatot teljesítenek tíz segítővel, ötven-hetven családot részesítenek rendszeres támogatásban.

Forrás:MTI/kormany.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 7 = tizenöt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 07:51
Overcast
NW
Előjelzés
16°C
2.1 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /72% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com