Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton - Rólad dúdol a szél
68
hallgató

Családi pótlék 2023: kiderült, mikor utalják idén

- 2023. február 1. 14:59 - 408 megtekintés

Már nem kell sokat várni és megérkezik az idei első családi pótlék, ezzel egy időben pedig számos más támogatás és járadék is. A Ripost összeszedte, mit érdemes tudni az idei családi pótlék kifizetés rendjével kapcsolatban.

A szokásosnál korábban utalták tavaly decemberben a családtámogatási ellátásokat, így idén még nem érkezett sem családi pótlék, sem gyermekgondozást segítő ellátás, sem gyermeknevelési támogatás, sem fogyatékossági támogatás, sem pedig a vakok személyi járadéka. Mikor érkezik 2023-ban a családi pótlék, illetve az ehhez tartozó támogatások?

Hogyan igényelhető a családi pótlék 2023-ban?

Bármely szülő vagy gyám igényelheti, az egyetlen feltétel, hogy gyermeket neveljen. Jó hír, hogy álláskeresőként is igényelhetjük, akkor is, ha munkanélküli segélyt kapunk. Az igénylés háromféleképpen történhet: személyesen, online vagy postai úton. Online a Magyar Államkincstár aloldalán a Kérelem családi pótlék megállapítására nyomtatványt kell kitölteni, amihez ügyfélkapus regisztráció szükséges. Személyesen a magyarorszag.hu-ról vagy a Magyar Államkincstár oldaláról tudjuk letölteni a nyomtatványt, amit kitöltve bármelyik budapesti vagy megyei kormányhivatal ügyfélszolgálatán, vagy a kormányablakok egyikén le lehet adni. Ugyanezeket a dokumentumokat kell postán is elküldeni a Magyar Államkincstárnak.

Ennyi a családi pótlék összege 2023-ban

Az úgynevezett nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás összege egy gyerek esetén 12.200 forint havonta, egy gyereket nevelő egyedülálló szülő esetén pedig 13.700 forint. A kétgyerekes családok gyerekenként 13.300 forintot, azaz összesen 26.600 forintot kapnak havonta. Ha a szülő egyedül nevel két gyermeket, akkor 14.800 forint jár gyermekenként, vagyis összesen 29.600 forint. Három vagy több gyermek esetén ezek az összegek 16.000-17.000 Ft/hó/gyermek. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén, továbbá a gyermekotthonban, a javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben lévő gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló, valamint szociális intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél elhelyezett tartós beteg, súlyosan fogyatékos gyermek után 23.300 forint jár havonta. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyereket egyedül nevelő szülő esetén pedig 25.900 forint.

Ekkor érkezik az idei első családi pótlék

A következő családi pótlékot 2023. február 2-án, csütörtökön utalják. A banki jóváírás várható időpontja február 2. csütörtök lesz. A családi pótlék postai kifizetés esetén várhatóan a fent jelzett napot követő 2-4 munkanap múlva érkezik meg.

Ezek a hivatalos családi pótlék utalási időpontok 2023-ban

  • Februári családi pótlék: 2023. március 2. (csütörtök)
  • Márciusi családi pótlék: 2023. április 4. (kedd)
  • Áprilisi családi pótlék: 2023. május 3. (szerda)
  • Májusi családi pótlék: 2023. június 2. (péntek)
  • Júniusi családi pótlék: 2023. július 4. (kedd)
  • Júliusi családi pótlék: 2023. augusztus 2. (szerda)
  • Augusztusi családi pótlék: 2023. augusztus 25. (péntek)
  • Szeptemberi családi pótlék: 2023. október 3. (kedd)
  • Októberi családi pótlék: 2023. november 3. (péntek)
  • Novemberi családi pótlék: 2023. december 4. (hétfő)
  • Decemberi családi pótlék: 2024. január 3. (szerda)
(Forrás:Ripost/Borsonline)

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 1 = hét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. szeptember 26. kedd, Jusztina napja van.
Az év 39. hete és 269. napja.
Holnap Adalbert napja lesz.

1301. Venczel király a koronázó érseket megjutalmazza. A koronázás augusztus 27. Fejérvárott végbemenvén, a király Budán a koronázó János kal. érseknek Palocsa várat adományozta.


1777. Mária Teréziai elrendeli a nagyszombati tudományegyetem Budára a királyi várba való áthelyezését. (Az egyetemmel együtt Budára kerül az állami kezelésbe vett nagyszombati volt jezsuita nyomda egy része, és az Egyetemi Könyvtár alapját képező volt jezsuita könyvtár is.)


Petőfi Sándor: Szeptember végén

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérczi tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 320

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com