Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Reklám
54
hallgató

Csányi Imre mozgássérültként is aktívan éli életét

- 2019. május 6. 19:50 - 1299 megtekintés

Pozitív irányba tolták a világ szekerét azok, akik a minap részt vettek az Emberi est című ­jótékonysági rendezvényen. A jászárokszállási Csányi Imréért szólt a zene, aki régóta kerekesszékben él, de nem hagyja, hogy állapota bármiben is akadályozza őt. Dolgozik, edzőterembe és koncertekre jár. Életigenlő hozzáállása példaként állhat előttünk.

Április 27-én az Emberi est elnevezésű jótékonysági rendezvényen megtelt a Déryné Rendezvényház díszterme. A jó szándékú segítők az izom- és idegsorvadással küzdő Csányi Imre mindennapjait tették élhetőbbé. A 33 éves fiatalemberrel Nagy Zoltán beszélgetett, ami után biztosan állíthatják a részt vevők, hogy lelkileg mindenki feltöltődött. Imre elsőként elmondta magáról, hogy informatikus, mozgássérült és rocker. Hozzátette: persze, nem feltétlenül ebben a sorrendben…Megtudhatták a részt vevők, hogy informatikusként a jászárokszállási Petőfi Művelődési Házban dolgozik. A munka a világot nyitja ki előtte, hisz a művészet és a kultúra területéről számos érdekes emberrel találkozik. Kiskora óta mozgássérült, kerekesszékben él, de ez soha nem akadályozta abban, hogy aktív legyen. Konditerembe jár edzeni, szereti a jó koncerteket és amikor csak tud, kimozdul otthonról. Néhány évvel ezelőtt sajnos elveszítette a szüleit, azóta a nagymamájával él, akivel a mindennapokban kiegészítik és segítik egymást. – Igazi tigris volt az anyukám, aki nem hagyta, hogy a fizikai állapotom vagy más probléma megakadályozzon abban, hogy kihozzam magamból, amit csak tudok. Olyan akaraterővel és küzdeni tudással ruházott fel, ami belőle fakadt és én is átvettem ezeket a tulajdonságokat. – Igazából még nem volt olyan probléma az életemben, amire azt mondtam volna, hogy képtelen vagyok megoldani. Az energiáim nagy részét arra fordítom, ami boldoggá tesz. – Ezek pedig a zene, a sport és a barátok – mondta Csányi Imre. Persze vannak olyan pillanatok, amikor úgy látja, a világ nem olyan szép, de ezen életigenlő szemlélete gyorsan átlendíti. – Ez az este a legjobb példa arra, hogy mennyi jó ember van a világon – tette hozzá mosolyogva. Jövőjével kapcsolatban elárulta, ugyan carpe diem, élj a mának módon él, de szeretne boldog, egészséges és vidám családot alapítani. – A rendezvény ötletgazdája Nagy István, aki biztosítási tanácsadóként dolgozik már nem először szervezett jótékonysági estet, amiről korábban mi is beszámoltunk. Munkatársai, barátai, ügyfelei közül most is sokan felajánlották segítségüket. – Az Emberi est célja ezúttal: két motoros redőny és egy speciális bejárati ajtó beszerzése, amivel élhetőbbé tennék Csányi Imre hétköznapjait. A nemes kezdeményezést segítették azok a művészek is, akik felléptek az esten, illetve alkotásaikat megvásárlásra ajánlották fel a jó ügy érdekében. Zenei élményt nyújtottak A zenés estet Sóki Ferenc tárogató előadása nyitotta meg. Ezt követően ifjú ­tehetségek: Csibra Levente zongora-, Bércesi Csenge és Sifter Lili furulya-, Kiss Viktória és Szabó Szonja hegedű-, Farkas Márton kürt-, Bucholsky Mira és Nagy Enikő fuvola-, Teleki Gábor csellójátéka szólt. A fiatalokat Farkasné Szőke Tünde kísérte zongorán. Fellépett Pál Loretta énekesnő is, Kalla Andrea pedig gitározott és énekelt. Sass Dániel zongorajátékával kápráztatta el a közönséget. A prózát Szokol Zsuzsanna képviselte. A Cantate Nobis Énekegyüttes koncertje zárta az estet Thormanné Husznay Mária karnagy vezetésével. (Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 * = hatvan négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 13. kedd, Szervác, Imola napja van.
Ma van a(z) Az egészség és a biztonság nemzetközi napja a bányaiparban.
Az év 20. hete és 133. napja.
Holnap Bonifác napja lesz.

1786. E napon kelt az első ismert aratószerződés gróf Festetich György és Ederics (Zala megye) lakói között.


1840. A törvényhozás jelentékeny eredménye. Ez az országgyűlés az eredmény gazdagságára nézve példátlan a magyar törvényhozás történetében. 11 hónapig és 12 napig tartott, 55 törvénycikk született és csak a váltótörvény 452 paragrafusból állt.


Weöres Sándor: Fagyos szentek

Baljós tavasz! Virágtalan
fa-vázakon száraz hideg.
Bozótokban bozontosan
ólálkodó kísértetek.

Mindent bevon a dermedés
zománca. Kel félénk zene
a máz alól, a csüggedés,
virágtalanság üteme.

Időjárás

2025-05-13, 18:09
Clear sky
NNW
Clear sky
17°C
2.2 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.2 m/s NNW
Széllökések: 8.1 m/s
UV-Index: 0.95
Rövid leírás: 0mm /59% / Rain
Napfelkelte: 05:08
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com