Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Anti Fitness Club - Többet érsz
39
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csapatmunkával a pszichés betegségek ellen

- 2018. január 28. 16:38 -

Pszichológusok, szakápolók, háziorvosok és neurológusok is részt vesznek a pszichiátriai konferencián.

Kilencedik alkalommal tartja meg Nemzeti Kongresszusát a Magyar Pszichiátriai Társaság január 24. és 27. között a Kölcsey Központban. Ez az első alkalom, hogy az eseményt Debrecenben rendezik. Ennek oka: a társaság fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a pszichiátriai ellátás hálózatban működik, amelyben a vidék egyenrangú partner a fővárossal. Dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke a Naplónak elmondta, az eseményt nagy érdeklődés övezi, több mint 1100 szakember regisztrált előzetesen Magyarországról és szomszédos országokból. A jelenlévők az előadások mellett workshopon is részt vehetnek, s ott megoszthatják egymással tapasztalataikat.

Az elnök kifejtette, a kongresszus fő témájának a fejlődést választották, mivel a pszichiátria tudománya jelentős fejlődésen megy keresztül. Új módszereket használnak a diagnózisok felállítására, nemcsak pszichológiai vizsgálatokat végeznek, hanem szorosan együttműködnek az orvoslás más területeivel. Vannak már eredmények is, Magyarországon az utóbbi időben az öngyilkosságok száma jelentősen csökkent.

A tünetek később jelentkeznek

Sok testi betegség is okozhat pszichiátriai tüneteket, és egy pszichiátriai betegnek is lehet testi kórja (ez közöttük gyakoribb is, mint az átlagnépességben), ezért fontos az orvoslás más ágaival való szoros kapcsolat, és a modern diagnosztikus eszközök elérhetősége. Emellett szükség lenne arra, hogy a nagyobb figyelmet, gondoskodást igénylő betegek tovább maradhassanak a kórházban. A pszichiátriai zavarok ráadásul már gyermekkorban elkezdődnek, még akkor is, ha csak később okoznak tüneteket.

– Mindent meg kell tennünk azért, hogy már az első jeleket észrevegyük, és kezeljük; megelőzzük, hogy további problémák alakuljanak ki – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve: a gyerekkori ellátásnál nemcsak a pszichiátriai vagy a pszichológiai kezelésekre kell gondolni, ugyanis a gyermekek gyógyítása is csapatmunkában történik. Az elnök kijelentette, ebben a folyamatban gyógypedagógusok, nevelők és tapasztalati szakértők – akik maguk is keresztülmentek pszichés problémákon – segítségére is szükség lehet.

Forrás:haon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 - négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 02:30
Clear sky
NNE
Clear sky
4°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NNE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com