Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
42
hallgató

Csupán 19 fogyatékkal élőt alkalmaz a kormány

- 2013. szeptember 11. 5:52 - 3198 megtekintés

Továbbra sem mondható, hogy jó példával jár elől a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában. A Miniszterelnökségen és a minisztériumokban ugyanis jelenleg mindössze tizenkilenc fogyatékkal élő dolgozik ? tudta meg a Világgazdaság. Vagyis még mindig nem éri el a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban dolgozók összlétszámának egy százalékát a megváltozott munkaképességűek aránya.

Még mindig nem éri el a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban dolgozók összlétszámának egy százalékát a megváltozott munkaképességűek aránya. A mintegy 5600 közalkalmazott közül a Miniszterelnökségtől kapott információ szerint összesen 19 él fogyatékkal. Ez azt jelenti, hogy másfél év alatt mindössze 8 fővel bővült a kormányban foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek száma.

A legtöbb, tíz fogyatékkal élő a Honvédelmi Minisztériumban dolgozik, míg a humán tárcánál mindössze hatan állnak alkalmazásban. Egy-egy rokkant munkavállalóról számolt be a nemzetgazdasági és a külügyi tárca, valamint a Miniszterelnökség, míg a belügyi, az igazságügyi, a fejlesztési és az agrártárcánál egyetlen álláshelyet sem tölt be jelenleg megváltozott munkaképességű dolgozó.

Mindezek alapján továbbra is távolinak tűnik mindaz, amiről 2012 tavaszán így nyilatkoztak a Miniszterelnökségen lapunknak: ?Az a cél, hogy a minisztériumi állomány természetes fluktuációja során egyre nagyobb számban kerüljenek be a minisztériumokba, minden tárcánál elérjék a minimum 5 százalékos arányt, és a tárcáknak a jövőben ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetni?.

A rehabilitációs hozzájárulást minden, legalább 25 főt foglalkoztató cégnek meg kell fizetnie, ha fogyatékos munkavállalóinak aránya nem éri el a teljes létszám öt százalékát. A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2012-ben és 2013-ban is 964500 forint/fő/év, amit annyiszor kell megfizetni, ahány fogyatékos hiányzik a foglalkoztatotti létszámból.

A kormányzat tervihez képest a Miniszterelnökség és a minisztériumok tavaly összesen csaknem félmilliárd forintot fizettek be rehabilitációs hozzájárulásként. (Országos szinten összesen 62,5 milliárd folyt be ebből a fizetési kötelezettségből 2012-ben.) Pedig, miként arra már van példa, nem csupán portás, hivatalsegéd vagy asszisztens, de vezető tanácsos, sőt akár helyettes államtitkári munkaköröket is képesek betölteni megváltozott munkaképességű munkavállalók.

A helyzet azonban továbbra is az, hogy számítások szerint a fogyatékkal élők körülbelül 12-?14 százalékának van csak munkája, miközben a kormány tervei szerint a rokkant-felülvizsgálatok nyomán a következő években további 150 ezer rokkantat fognak visszaterelni a munkaerőpiacra. Ezt azonban többek között az is megnehezíti majd, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint a több mint félmillió fogyatékkal élő nagyobbik hányada, 327 ezer ember csupán általános iskolát végzett, érettségije csupán egyötödüknek van, diplomával pedig tíz százalékuk sem rendelkezik.

Uniós pénzt is megmozgatnak

Csaknem 12 milliárd forintot fordít a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére ? jelentették be áprilisban. Mint a projektet bonyolító Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól megtudtuk, a programba tízezer embert terveznek bevonni. Az előkészítő szakaszban már több, mint 5500 emberrel vették fel a kapcsolatot, és 1375 leendő munkavállalóval, akik számára egyedi programtervet készítenek, már együttműködési megállapodást is kötöttek. Számukra egyéni programterv készült. Közben a potenciális munkáltatókat is feltérképezik: eddig valamivel több, mint 400 foglalkoztató regisztrált az NRSZH-nál, és nyújtotta be munkaerőigényét.

Forrás: Világgazdaság

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc + 8 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 4. vasárnap, Bulcsú napja van.
Az év 22. hete és 155. napja.
Holnap Fatime napja lesz.

1189. III. Béla nagylelkűen látja el I. Fridrik kereszteshadát. A királyné bíborral bevont és gazdagon bútorozott sátort ajándékozott a császárnak. Béla pedig úgy itt, mint az ország déli határánál, nagymennyiségű élelmiszerrel látta el ingyen a hadat.


1508. Az egy éves és tizenegy hónapos II. Lajos koronázása Fehérvárott, Bakacs Tamás bíbornok érsek által. Az ez évi rákosi országgyűlés föltételesen engedte meg a csecsemő Lajos koronáztatását.


Vidor Miklós: Labda

Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.

Úszott a labda, útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.

De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!

Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com