Debrecenben indult el az országos könnyen érthető kommunikációs hálózat kiépítése
Debrecenben tartotta meg első műhelymunkáját az ÉFOÉSZ által létrehozott országos könnyen érthető kommunikációs hálózat.
Az eseményen részt vett dr. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára is, aki a program jelentőségét hangsúlyozta.
„Ha valaki nem érti az őt érintő döntéseket, a jogait vagy a mindennapi híreket, akkor valójában ki van zárva a társadalomból” – fogalmazott dr. Kósa Ádám.
Az ÉFOÉSZ KÉK Hálózatot a Belügyminisztérium támogatásával indította el az érdekképviseleti szervezet. Célja, hogy a közérdekű információk mindenki számára érthetőbbé váljanak a könnyen érthető kommunikáció (KÉK) módszerének alkalmazásával.
A debreceni műhelymunkán öt vármegyéből érkező, összesen 30 résztvevő vett részt. A képzésen könnyen érthető fordítók és lektorok –, vagyis értelmi fogyatékossággal élő szakértők – közösen sajátították el a könnyen érthető szövegkészítés alapjait.
A program kiemelt sajátossága, hogy a könnyen érthető kommunikáció minőségét értelmi fogyatékossággal élő emberek ellenőrzik, akik szakértőkként vesznek részt a munkában. Ez biztosítja, hogy az elkészült tartalmak valóban érthetőek legyenek az érintettek számára.
A műhelymunka során a résztvevők megismerték a könnyen érthető kommunikáció legfontosabb szabályait, a szövegkészítés lépéseit, valamint a vizuális megjelenítés alapelveit. A képzés végére a résztvevők képessé váltak rövid, könnyen érthető szövegek készítésére, egységes szakmai elvek mentén.
Az ÉFOÉSZ KÉK Hálózat az Önálló Életviteli Centrumainkra épül, és hamarosan minden megyében elérhető lesz. A hálózat célja, hogy támogassa a közigazgatási, közszolgáltatási és közösségi információk érthetőbbé tételét.
A könnyen érthető kommunikáció különösen fontos az értelmi fogyatékossággal élő emberek, az idősek, az alacsony írás-olvasási készséggel rendelkezők és más kommunikációs nehézséggel élők számára.
A Magyarországon egyedülálló program országos lefedettséggel, egységes szakmai módszertannal és minőségbiztosítással működik, és hosszú távon hozzájárul a közszolgáltatások hozzáférhetőségének javításához.
Ezeket is olvassa el:
Tudós különcök: Az Asperger szindróma
Csendes estékkel segít bevásárolni autista vevőinek az ír Lidl
„Szeretnénk új embereket megismerni, a közösség tagjai lenni és boldogok lenni!”
Önérvényesítők találkoztak a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet vezetőivel

A politika az értelmi sérülteket is érinti
Elindult a JUDY projekt az intézmények bezárásáért
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?