Egy autista kiállítása egy bukaresti államtitkári irodában

Nem ritkák azok az autista fiatalok, akik valamelyik képzőművészeti ág segítségével egy új nyelvet, új világot, új önkifejezési formát találnak meg, amely számukra kapaszkodót ad a világ megértéshez, megfejtéséhez, és végső soron ahhoz, hogy megmutassák, visszatükrözzék nekünk, milyen is az a valóság, amely bennük leképeződik. Makkai Péter államtitkár egy ilyen fiatal képzőművész, Szabó Róbert munkáit állította ki kabinetjének szobáiban. a rendhagyó tárlatot csak a közösségi médiában közzétett fotókon láthattuk, azonban a hangulatuk és a kezdeményezés miatt egy villámiterjú erejéig felhívtuk Makkai Péter államtitkárt.

Mit jelent az autizmus világnapja? Mi a kiállítás története?

Az autizmus világnapjának a célja tulajdonképpen a figyelemfelkeltés és érzékenyítés, arra való tekintettel, hogy közöttünk élnek autizmussal, autista spektrummal. Van akinél ez súlyosabb, és van van akinél ez kevésbé súlyos, de mindenképpen nagyon sok embertársunk érintett. Általában ez bezárkózáshoz, elszigetelődéshez vezet, végső soron a társadalomban marginalizált helyzetbe kerülnek. Ez pedig nagy teher az autizmussal élő személyeknek, családjaiknak, a közösségüknek.

Ezért van ez a világnap, hogy erre a jelenségre hívjuk fel egymás figyelmét, és mutassuk meg az embertársainknak az értékeit, és hogy a társadalom odafigyelve a jelenségre, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megelőzze ezt az elszigetelődést, marginalizálást.Meg kell próbálnunk őket aktívan tartani, és különböző hasznos, kreatív tevékenységeket találni számukra.

Ennek a szellemében úgy éreztem, hogy ez egy jó lehetőség a figyelemfelkeltésre, érzékenyítésre, hiszen megmutathatjuk, hogy az autizmussal élő embertársainknak milyen értékeik vannak. Egy képzőművészeti kiállítást szerveztem egy autista fiatalembernek, akivel elég rég kapcsolatban vagyok, hiszen korábban, amikor a sepsiszentgyörgyi Írísz Házban dolgoztam, akkor ő ott az egyik ellátott volt.

Szabó Róbert 35 éves, félárva, édesanyját elveszítette, az édesapja gondoskodik róla, és rendszeresen bejár az Írisz Házba, amelyet a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány működtet.

Képein keresztül nagyon sokat megmutatott az ő világából, az ő gondolkodásából és szellemi tevékenységéből. A képek nemcsak értéket hordoznak, hanem értéket közölnek velünk, közvetítenek felénk. A kiállításon 28 munkát állítottunk ki, közöttük olajfestményeket, grafikákat, mert különböző technikákkal dolgozik. Az ő nyelve a képzőművészet, beszélni ugyan tud, de nagyon nehéz számára a verbális kommunikáció: de a képeken keresztül csodálatosan tud kommunikálni.

A bukaresti kollégái, hogy fogadták a kiállítást?

Elmondhatom, hogy nagyon nyitottak voltak rá. Készítettünk meghívókat, plakátot, tájékoztató anyagot – gondolom ön éppen ilyenbe futott bele a közösségi médián.

Igen, az Árkosi Kulturális Központ oldalán.

A kiállítást közösen az Árkosi Kulturális Központtal szerveztük, amely most már évek óta ebben a műfajban – hogy így mondjam – a szakmai partnerünk. Makkai Réka művészettörténésszel, művészetmenedzserrel dolgoztunk együtt, aki tulajdonképpen ennek az OutsiderArt-nak nevezett műfaj meghonosításáért Romániában sokat tett az elmúlt évtizedben.

A kollégák jól fogadtak, sokan eljöttek. Bár persze a világjárványra való tekintettel kellett lenni, így vigyáznunk kellett, hogy nehogy zsúfoltság legyen, meg volt szabva, hogy hogy lehet bemenni megnézni.

Az is hozzátartozik a kiállításhoz, hogy a kabinetnek három irodahelyisége van, és amikor én átvettem, akkor mindenhol csak fehér falak voltak, mint általában ezekben az irodákban. Most viszont kedvesebbek, és szebbek lettek ezek ez irodák. Addig, hát őszintén szólva, ijesztően fehér, vagy éppen koszos falak voltak csak, most viszont egészen hangulatos, emberi.

A pandémiában az autizmus spektrumzavarral élő gyerekek, felnőttek és családjaik még inkább elszigetelődtek. Az izoláció számukra egy sokkal kegyetlenebb megpróbáltatás, mint számunkra. Ez kissé ráirányítja a figyelmet arra, hogy tudatosuljon, hogy nekik eddig is milyen nehéz helyzetük volt Romániában. Sok szó esik a helyreállítási alapról, tervekről. Az autistákra vonatkozóan remélhető valami javulás, előrelépés?

Konkrétan az autizmusra vonatkozó terv nincs, hanem általában fogyatékossággal élők számára van. Elmondhatom, hogy most ez egy prioritás Románia számára.

A vonatkozó tervezet éppen tárgyalás alatt van, szerdán lesz a közmeghallgatás a fogyatékkal élő stratégiát illetően. Ezt az öt éves stratégiát a közvélemény elé fogjuk tárni, és lehetőség lesz egy egy hónapos közvitára, amely során mindenki megteheti az észrevételeit, javaslatait.

A helyreállítási pénzügyi csomag ezt a stratégiát fogja szem előtt tartani, de persze vannak olyan javaslatok, amelyek ebbe belekerültek és vannak olyanok, amelyek nem. De az, hogy nincsenek benne az újjáépítési alapban, az nem jelenti azt, hogy nem lesznek megvalósítva, hiszen – nagyon remélem – nem csak ez az alap érintett, hiszen vannak más Európai Uniós alapok, illetve ott vannak a saját romániai költségvetések, amellyel dolgozni lehet és kell.

Ezért elmondhatom, hogy az elkövetkező időszakban lesz rá lehetőség, hogy források nyíljanak meg, illetve folyamatosan ott legyenek, annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő emberek számára olyan szolgáltatásokat tudjanak létrehozni és fenntartani, amelyek segítenek abban, hogy ne szigetelődjenek továbbra is el még jobban, hanem a társadalmi inklúziót elősegítsék.

Mikor korábban hívtuk, akkor nem sikerült beszélni, nagy volt a zaj, és említette, hogy éppen utazik. A hangokból arra következtettünk, vonattal. Ön mindig vonattal jár?

Jaj, ez feltűnt? Nem normális, hogy vonattal utazom? Én ezt teljesen természetesnek tarom, mindig vonattal utazom le Bukarestbe és jövök vissza, illetve Bukaresten belül is igyekszem minél többet gyalog járni. Ez egészséges is, meg hát szerintem rendben is van ez így.

Ott van például a Zöld Péntek, ami egy igazán nagyon üdvözlendő kezdeményezés. Nem csinálok belőle reklámot, de én otthonról a hivatalba, és a hivatalból haza gyalog szoktam járni, illetve nagyjából bárhova, ha nem kell nagyon-nagyon sietnem, akkor gyalog megyek. De azt is hozzá kell tennem, hogy most már ha nagyon sietek akkor is gyalogolok, mert megjártam, hogy autóval sem értem hamarabb célba, a bukaresti fogalmat figyelembe véve, ez nem is téma.

Még egy kérdés: önnek személyesen mit jelentenek az autista Szabó Róbert képei?

Azzal kezdeném, hogy Nagypéntek van. Én lelkész vagyok, persze most felfüggesztett, nem gyakorló lelkész. De lelkészként Szabó Róberttől tanultam meg valami nagyon lényeges dolgot. A nagypénteki ünnepeken mindig nagyon nehéz volt prédikálnom, mert a nagypéntek a kiszolgáltatottságról, a megcsúfolásról, a megalázásról, a keresztre-feszítésről szól, és így talán az emberiség sötétebb oldalára mutat rá. Nehéz ezzel kezdeni valamit, mert azzal végződik, hogy halál, s akkor vége.

Úgy nyolc évvel ezelőtt egyik nagyhéten Szabó Róbert egy nagyon érdekes festményt alkotott, ami engem megdöbbentett, és máig nagy hatással van rám. Ez egy nagy méretű kép, amelyen ott van a Golgota, és az ottani eseményeket ábrázolta, a kereszt, a síró asszonyok, persze minden úgy, ahogy ő megfogalmazta. De a képen a Golgota mögé, a háttérbe odakomponálta a nyitott sírt és valahogy a kép fénye onnan, a sírból jött. Tulajdonképpen az világított meg mindent, ami a képen volt. Számomra ez azért volt döbbenetes, mert ő meglátta – és meg is mutatta – a nagypénteki eseményekben a fényt, a győzelmet, a feltámadást. Meglátni a vesztességben, a megcsúfolásban, a megalázottság közepette ezt a fényt – azóta Nagypénteken mindig ebből kiindulva prédikálok.

Ilyen szempontból is nagyon sokat köszönhetek Szabó Róbert művészetének. (Forrás: rehabportál)