Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Romantic - Hangszer a szívemben
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egy évig támogatják a koronavírusban elhunyt debreceni édesanya családját

- 2021. augusztus 11. 6:46 - 1616 megtekintés

Egy hónapra elegendő pelenkát és bébiételt ajánlott fel a Nagykonyha Kft. számukra. A támogató a tervek szerint egy évig, minden hónapban segíti majd a családot.

Fotó:Dehir

Adományokkal a kezükben köszöntötték a csaknem öt hónapos Kovács Imikét a Nagykonyha Kft. és a Debreceni Karitatív Testület képviselői. A csecsemő félárván maradt, miután születése után két hónappal édesanyja koronavírus-fertőzésben elhunyt.

 Most kezd átállni a tápszerre, a bébiételre és mivel kevés munkát tudok vállalni, így nagyon nagy segítség ez nekünk – mondta Kovács Imre. 

A család egy hónapra elegendő bébiételt és pelenkát kapott, több mint 120 ezer forint értékben.

A támogató cég gazdasági igazgatója azt mondta: ahol azt látják, hogy a felajánlásukkal valaki valóban előreléphet, szívesen segítenek.

– Ahogy fejlődik a cégünk, ahogy haladunk előre, úgy szeretnénk egyre jobban a környezetünknek is visszaadni valamit abból, amit nekünk nyújt Debrecen, Hajdú-Bihar megye. Évek óta együtt dolgozunk már a várossal és a Karitatív Testülettel is – magyarázta Nagy Zsolt, a Nagykonyha Kft. gazdasági igazgatója. 

A Karitatív Testület elnöke szerint a helyi összefogás erejét a Kovács család példája is bizonyítja, többek között így válik gondoskodó várossá Debrecen.

– A Karitatív Testület csak akkor tud segíteni, ha vannak mellettünk olyan magánszemélyek, olyan vállalkozók, akik mellénk állnak, akár önkéntes munkával. Egyedül morzsák vagyunk, együtt viszont kovász, a kovászból pedig kenyér lesz – fogalmazott Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke. 

A Nagykonyha Kft. a tervek szerint egy éven keresztül minden hónapban, a kisgyermek szükségleteinek megfelelően támogatja a családot.

Riport az alábbi linken tekinthető meg:https://www.dehir.hu/videogaleria/koronavirusban-halt-meg-a-debreceni-edesanya-segitenek-a-csaladnak

(Forrás:Dehir)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 + három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 14. péntek, Alíz napja van.
Az év 46. hete és 318. napja.
Holnap Albert, Lipót napja lesz.

1848. Császári kézirat Rajacsicshoz. Kossuth Lajos pártjával minden közlekedéstől tartózkodjék. Befolyását a kegyetlenkedés elkerülésére fordítsa. - A bécsi minisztérium biztosítá őt és társait a méltó jutalomról.


1945. Ünnepséget tartottak a MÁV budapesti Északi Főműhelyében az 500.-ik újjáépített mozdony átadása alkalmából.


Gazdag Erzsi / 1912. nov.14. - 1987. febr.9. /

Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egy lábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt,
...ilyen volt a mesebolt.

Időjárás

2025-11-14, 10:19
Overcast
SSE
Előjelzés
7°C
1.5 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 1.5 m/s SSE
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:47
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com