Egy mozgássérült kakas segít a gyerekeken
Louise, a kakas nem hétköznapi baromfi, nem sokkal azután, hogy megszületett egy csirkefarmon, tévedésből tyúknak hitték, ezért megúszta a lemészárlását.
Az állat másik érdekessége pedig az, hogy torzult lábbal született, ami megnehezítette számára a járást, és megváltoztatta saját és mások életét is – írja a Metro. Az állatnak harcolnia kellett az ételért a többi madárral, és valószínűleg el is pusztult volna, ha nem figyelnek oda rá a farmon élő gyerekek. A fiatalok meggyőzték a szüleiket, hogy küldjék el Louiset egy olyan farmra, ahol megkapja a szükséges támogatást, és ezáltal boldogan és egészségesen nőhet fel. Azt javasolták nekik, hogy egy jótékonysági szervezet által működtetett farmra küldjék az állatot, ahol a gyerekek nemi erőszak, erőszak és elhanyagolás áldozatai voltak és most terápiás állatokkal élnek együtt. Amikor Louise megérkezett a farmra, a tulajdonosok azonnal elkezdtek dolgozni azon, hogy segítsenek neki a járásban. Számos konzultáció és több műtét után azonban továbbra sem javult az állapota, semmi sem segített. Végül egy kis cipőt kapott, ami megvédi a lábát a fertőzések kialakulásától, de egy speciális, személyre szabott kerekesszéket is használ, amelynek segítségével a lábai érintik a földet, ezáltal könnyedén képes a mozgásra. Louise jelenleg azzal tölti a napjait, hogy érzelmi támogatást nyújt a bántalmazott gyerekeknek.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C
Vélemény, hozzászólás?