Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Piramis - Ha volna két életem
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egy politikai hobbista és egy polgármester a Duplán jóban!

- 2026. július 9. 20:03 -

Most szombaton minden eddigieket túlszárnyal majd a Duplán jó adása, hiszen azon túlmenően, hogy a XX. század slágerei csapnak össze a XXI. századi feldolgozásaikkal, és ezen tematika mentén szólnak majd duplán a slágerek, még a vendégeket is megduplázzuk! Kiderül majd, hogy a konzervatív jobboldali újságíróként és politikai hobbistaként is elhíresült Jeszenszky Zsoltnak, és a többek között a köztudatban polgármesterként bevonult Spiegelhalter Lászlónak milyen komoly kötődéseik vannak a zenéhez is.

Gondoltad volna, hogy a két század slágereinek összecsapása közben milyen kultikus filmek kerültek a felszínre a dalok hallatán? Íme egy kis ízelítő:

– Két film, egy dal: az 1960-as „Nápolyban kezdődött”, valamint az 1999-es „A tehetséges Mr. Ripley” című filmekben élt tovább Renato Carosone slágere, a „Tu vuò fà l’americano”. Később egy tánczenei stílusú feldolgozás készült belőle.

– A vidám, játékos, táncos nyári hangulatot idéző „Bongo Cha Cha Cha” története az ötvenes évekig nyúlik vissza, és a 2019-es „Pókember: Idegenben” című filmben is felcsendül. A feldolgozása is egy vidám, táncos siker.

– A „Misirlou” nem 1962-ben lett igazán ismert, hanem 1994-ben, a „Ponyvaregény” című film kapcsán. A surf-rock stílusú dal 2006-os feldolgozásában a gitártéma köszön vissza.

Este tízkor egy korábbi adás ismétlésével érkezik a Duplán jó, olyan fantasztikus slágerekkel, mint a „Mindenki másképp csinálja”, vagy a „Lambada”.

Duplán jó – a műsor, mely most igazán duplán szól!

Új adás: szombaton 15 órától!

Korábbi adás ismétlése: szombaton 22 órától!

Csák Attila és a Duplán jó csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három * = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 05:00
Clear sky
NW
Clear sky
2°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s NW
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com