Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szikora Róbert - Ki ölel majd át
58
hallgató

Egy vak férfi kamerát szerelt a vakvezető kutyájára, az eredmény megdöbbentő

- 2017. január 6. 15:03 - 1919 megtekintés

Érdekes kísérletet hajtott végre egy londoni férfi. Amit Patel, a 37 éves volt orvos és kutyája, Kika naponta jár Londonba tömegközlekedéssel. Patelnek vaksága miatt az évek alatt számtalan kellemetlen tapasztalatban volt része: simán fellökték, a kutyáját sokszor bántalmazták, volt, hogy esernyővel vagy táskával ütögették.

Patel épp ezért gondolta, hogy a világnak is megmutatja, milyen így élni Londonban. Segítőjére felszerelt egy Go-Pro kamerát, és így közlekedett néhány hétig. A felvételeket a nap végén felesége nézte mindig végig, tapasztalataikról pedig Kika Twitterén számoltak be. Elmondása szerint egyszer egy nő húsz percig kiabált vele a buszon, hogy szálljon le a veszett kutyájával. Az utasok közül senki sem kelt a védelmére. Máskor azt rótta fel neki egy asszony, hogyha segítőkutyája van, akkor tisztelnie kell, hogy mások meg akarják simogatni az állatot. Kikát egyébként is sok inzultus éri, a kisgyerekek sikítozva közelítenek felé, és akkor is simogatják, amikor nem szabadna. A szülők pedig egyáltalán nem szólnak rájuk – meséli Patel. A legrosszabb élménye azonban akkor volt, amikor a két és fél hónapos gyerekével együtt éppen egy mozgólépcsőn utazott. „A gyerek a mellkasomon volt, Kika pedig a bal oldalamon, így elálltuk az emberek útját. Egy nő sietve próbált kikerülni minket, de mondtam neki, hogy a kutyám miatt nem tudok arrébb menni. Azt vágta a fejemhez, hogy a kutyám miatt lekési a vonatot.” – mesélte a férfi. Mindezek ellenére Patel azt mondja, legtöbb esetben jó tapasztalatai vannak. De az ilyen kivételek azért igencsak fájóak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ hat = 15

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 18. péntek, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja és Húsvét vasárnap lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2025-04-18, 08:19
Overcast
SE
Előjelzés
17°C
4.6 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 4.6 m/s SE
Széllökések: 15 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 27.9mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com