Egyénre szabott rehabilitációval segítik a koronavíruson átesetteket Debrecenben
Légzőtornából, erőfejlesztési tréningekből álló programot állítanak össze a szakemberek, s ha szükséges, kardiológus és pszichológus segítségét is igénybe veszik a betegek mielőbbi felépüléséhez.
A koronavírus-fertőzés hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk, melyek alapján egyértelműen látszik, hogy a fertőzés szövődményei nem csak az időseknél vagy a krónikus betegeknél jelentkeznek. A panaszok olykor több hétig vagy akár hónapig azoknál az érintetteknél is elhúzódhatnak, akiknél enyhébb lefolyású volt a betegség. A szaglás elvesztése, a fejfájás és fáradtságérzet mellett sokaknál tartósan fennáll a nehézlégzés, a légszomj, a köhögés és a lelki panaszok sora, vagyis egyértelmű, rehabilitációra van szükség. Hogyan és miként? Erről beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában dr. prof. Szilasi Mária tüdőgyógyász, rehabilitációs szakorvos és dr. Takács Erzsébet Mária tüdőgyógyász szakorvos.

Szilasi Mária tüdőgyógyász, rehabilitációs szakorvos Fotó: Dehir
„Ez magában foglalja, hogy nagyon gyengék a betegek, izomvesztésük van, de akár mentálisan is érintettek lehetnek. Elhúzódó bizonytalan tünetei vannak hosszú ideig, és ezekkel a betegekkel foglalkozni kell, segíteni kell rajtuk. Itt jön szóba a rehabilitáció”– mutatott rá a szakorvos.
Hozzátette, a betegeket – főként ha kórházban kezelték – visszahívják kontrollvizsgálatra, ahol az orvos eldönti, hogyan tovább, rehabilitációs szakorvossal, társszakmák képviselőivel konzultál és összeállítanak egy olyan rehabilitációs programot, amellyel segíteni tudnak a betegeknek.
Szilasi Mária rámutatott: a koronavírus gyulladást okoz a szervezetben, és különösen a tüdő funkciója károsodik, de más szerveknél is okozhat eltéréseket, így az egész szervezetet érintő megbetegedésről van szó. Mint mondta, általában a gyógyulást követően hat hét után szükséges a konzultáció, és egy egész csapat – rehabilitációs szakembert, tüdőgyászt, akár kardiológust vagy pszichológust is bevonhatnak – állítja össze a beteg állapota és a tünetek alapján a megfelelő programot.
„Állapotfelmérés történik, és egyénre szabottan alakítjuk ki ezt a rehabilitációs programot, ami légzőtornából, légzőizomerősítésből, állóképességi és erőfejlesztési tréningekből áll. Fontosak a légzőgyakorlatok, a váladék eltávolítása”– magyarázta a szakember.
Takács Erzsébet Mária arról beszélt, hogy az orvosok, egészségügyben dolgozók számára is teljesen új volt a koronavírus, sok mindent meg kellett tanulniuk. A tüdőgyógyász szakorvos elmondta, volt olyan beteg, akivel az aktív időszakban naponta konzultáltak telefonon, a vészhelyzet miatt pedig belekényszerültek abba, hogy nem hivatalos módon, de elkezdjenek a betegekkel egyfajta rehabilitációs programot is. Hozzátette, jelenleg huszonöt beteg jár hozzájuk, akiket a tünetektől függően egyénre szabottan próbálnak segíteni.

Takács Erzsébet Mária tüdőgyógyász szakorvos Fotó: Dehir
„Sikerélményeink vannak: azok a betegeink, akiket decemberben elkezdtünk rehabilitálni, januárban már kontrollra jöttek vissza, és az a beteg, aki akkor a székről nem tudott felállni és visszarogyott, most már szépen jár járókeret nélkül. Nagyon nehéz dolog, mert nekünk is tanulni kell, mert a Covid új dolog, nem hasonlítható össze egy régi influenzajárvánnyal vagy bármi hasonló vírusos betegséggel. Mi is tanulunk, folyamatosan konzultálunk egymással, olvassuk a szakirodalmat!” – mutatott rá a szakember.
A koronavírus nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is gondot okozhat. Takács Erzsébet Mária elmondta, van olyan beteg, akinek mióta légszomja volt, nem tud sálat viselni vagy a blúzát sem képes teljesen begombolni, mivel fulladásérzete van. A kórházi állapotok megviselik a betegeket, az otthon lévők esetében pedig a bizonytalanság érzése okoz egyfajta szorongást, mivel nem tudják, kihez forduljanak, mit csináljanak.
„Már csak azért is, hogy megnyugodjon és ne maradjon benne semmilyen negatív érzés, érdemes elmenni ahhoz a szakorvoshoz, amilyen tünete van, és akkor legalább megnyugszik. Mert ha bizonytalanságban él, nem jó hosszú távon, abból később pszichoszomatikus betegség lehet” – javasolta a tüdőgyógyász szakorvos.
A teljes beszélgetést megtekinthetik itt:https://www.dehir.hu/videogaleria/esti-kozelkep-2021-01-11
(Forrás: Dehir)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
"Egészségedre" műsor minden hétfőn 10:00 és 22:00 órás hírek után
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal : MI A TEENDŐ A LEJÁRT VAGY FEL NEM HASZNÁLT GYÓGYSZERREL?
1984 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 beteg
Közel ezren fertőződtek meg idősotthonban és 140 koronavírussal fertőzött gondozott hunyt el
Friss érvényesítés nélkül is elfogadják az utazási kedvezményre jogosító okmányokat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?