Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szörényi Levente és Illés zenekar - Ta-tarada-dam
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt

- 2020. január 21. 7:09 - 1258 megtekintés

Az erősödő adótudatosságnak és a bővülő kedvezményeknek köszönhetően a személyi kedvezményt igénybe vevők száma is egyre jobban nő.

Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

A kedvezmény visszamenőleg is jár, ezzel 2019. január 1-je óta már több mint 110 ezren éltek – tájékoztatott az államtitkár. Az érintettek 2013 és 2017 közötti szja-bevallásaikat önellenőrizték, és részükre összességében 6,5 milliárd forintot utalt ki az adóhivatal.

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Ki jogosult az adókedvezményre? Milyen betegségekre vonatkozik? Tudástárunk vonatkozó írásából megtudhatja!

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája – részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben – hangsúlyozta Izer Norbert.  Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybe vevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár szerint az adótudatosság további fejlesztésével érhetőek el azok a magánszemélyek is, akik eddig elmulasztották igénybe venni az adókedvezményt.

Izer Norbert beszélt arról is, mit jelent az a gyakorlatban, hogy a személyi kedvezmény visszamenőlegesen is jár. Mint mondta: akik régebb óta szenvednek a jogszabályban felsorolt betegségek valamelyikében, és nem kérték a kedvezményt, azt orvosi igazolás birtokában utólag is igényelhetik. Értelemszerűen csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben vagy években is fennállt, és ez a tény szerepel az orvos által kiállított igazoláson – tette hozzá.

Az igazolás – amelyet szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állít ki – az adókedvezmény igénybevételének elengedhetetlen feltétele. Az igazoláson feltüntetett kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével visszaigényelhető – összegezett Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a havi 8050 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet. A nyilatkozatot időben történő leadásával nemcsak a több fizetés garantált, hanem az is, hogy így elegendő lesz csak átnézni az adóhivatal által készített 2020-ról szóló bevallási tervezetet. Annak ugyanis, aki késve adja le nyilatkozatát, az adóbevallási tervezet adókedvezményre vonatkozó sorait módosítania kell. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 17. szombat, Antal napja van.
Az év 03. hete és 17. napja.
Holnap Piroska napja lesz.

1717. Angol tudósítás hazánk állapotáról. Ahazánkon át Konstantinápolyba utazó angolkövetnek, Wortley Montagunak, neje érdekesfeljegyzéseket tett honunkról.


1835. A törvényhozás egyik tényezője a másikatszabályozhatja e? Wesselényi Miklós e feletttartott beszédében megjegyzé: " Tisztelem éna fejedelem törvényes hatalmát, és hódolvaismerem el annak a törvények értelme szerintihatását egyes személyekre, de azországgyűlésre nem.


Mécs László /1895. jan.17. - 1978.nov.9./
Vadócba rózsát oltok

"...Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Időjárás

2026-01-17, 04:16
Overcast
ESE
Előjelzés
2°C
2.1 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 88%
Szél: 2.1 m/s ESE
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /50% / Rain
Napfelkelte: 07:25
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com