Egyszerűen kirakta a taxis a mozgássérült utasát
Kirakott egy súlyos mozgássérült fiatalembert egy taxis a napokban a Dulimán dűlő alján, onnan egyedül kellett hazavergődnie – adja hírül a bama.hu internetes portál.
Nagyanyja elmondása szerint unokája az általános iskolát a Pető Intézetben végezte, majd a Leőweyben érettségizett, édesanyja vitte, hozta minden nap. Most egyetemista, de anyja, elfoglaltsága miatt nem tudott érte menni, ezért hívott taxit. A fiú a belvárosban, vízszintes terepen is maximum százötven métert tud egyedül megtenni, utána lerogy egy padra. Most ötszáz métert kellett a meredek dűlőn felkapaszkodnia sötétedéskor, ahol az egyik oldalon szakadék található. A Pannon Volán Taxi ügyvezetője, Kovács József szerint a taxis nem tudott felmenni az úton, mert csúszott. Azt a hibát valóban elkövette, ismerte be az igazgató, hogy nem szállt ki, és nem kísérte fel a fiatalembert, ezért felelősségre vonják. Hétvégén újabb panaszt kaptunk. Közép-Gyükésbe hívtak taxit. Ötször próbálkoztak, mire elvállalta az egyikük, hogy kimegy. Arra hivatkoztak az elutasítók, hogy sáros az út. Hírforrás: Népszava
Ezeket is olvassa el:
Tovább nő az alacsonypadlós járművek részaránya az 1-es villamoson
Világbajnokságra készül a kerekesszékes rúdtáncosnő
„Egy életem van, abból kell kihoznom a maximumot” – Tóth-Kovalik Ádám kerekesszékes orvos története ...

Elhunyt Fink István, a Mozgáskorlátozottak Komárom- Esztergom Megyei Egyesülete elnöke
Csak néhány száz mozgássérült emberen segít az útdíj-kompenzáció
Sokak arcára mosolyt csalt a jeges élmény
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?