Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szandi - Nem csak a húszéveseké a világ
16
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elegendő az arcképes igazolvány a közlekedési kedvezmény érvényesítéséhez

- 2019. december 16. 8:10 -

Korábban több panasz érkezett a Vakok Szövetségéhez azzal kapcsolatban, hogy a Volánbusz járatain a közforgalmi személyszállítási utazási kedvezmény igazolására az MVGYOSZ arcképes igazolványát nem fogadják el olyan esetben, amikor a vakság fennállta nem egyértelműen bizonyított, illetve gyakran az igazolvány mellett egyéb iratot is kérnek ezen állapot igazolására.

Az egyik ilyen panasz kapcsán először az érintett – akkor még önállóan működő – Szabolcs Volán Zrt-hez fordult a szervezet. Megkeresésükben részletesen kifejtették a szövetség azon jogértelmezését, miszerint a 85/2007. (IV. 25.) kormányrendelet 8. § alapján az MVGYOSZ arcképes igazolványa önmagában is alkalmas a kedvezményre jogosultság tanúsítására, vagyis akik ezt kívánják felhasználni, azoknak nem kell egyéb körülményt bizonyítani, iratot csatolni, mint ahogy a Magyar Államkincstár által kiadott hatósági bizonyítvány mellett sincs erre szükség.

E megkeresésre érkezett válasz röviden csupán a buszvezetők képzésére vonatkozóan adott tájékoztatást, mely képzés – mint írták – az utazási igazolványokkal, utazási kedvezményekkel, a kedvezményre való jogosultság igazolásával kapcsolatos információkra is kiterjed.

Minthogy 2019. október 1-jétől a közlekedési központok közszolgáltatási tevékenységét jogutódként az egész ország területén a Volánbusz Zrt. látja el, ezért az újabb megkeresést már e szervezet elnök-vezérigazgatójának is megküldte a MVGYOSZ. Ebben részint tájékoztatást kértek a Volánbusz Zrt. álláspontját illetően az utazási kedvezményre való jogosultság igazolhatóságával kapcsolatban; illetve felhívták a figyelmet arra, hogy ebben a kérdésben rendkívül fontos volna az egész ország területére vonatkozó egységes jogértelmezés, illetve jogalkalmazás kialakítása, továbbá a buszvezetők részére egységes képzési anyag kidolgozása.

A Volánbusz Zrt. Forgalmi és Kereskedelmi Igazgatósága 2019. november 29-én kelt válaszlevelében arról tájékoztatott, hogy a társaság járatain a 85/2007-IV.25 sz. közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló Korm. Rendelet szerint, a jogosultságát megfelelően igazoló vak személy és kísérője (1fő) együtt utazás esetén helyközi autóbusz járaton 90%-os kedvezményű menetjegy igénybevételére jogosult, korlátlan számban. A kísérő személyazonosságát vizsgálni nem kell.

Az utazási kedvezmények az alábbi jogosultsági igazolások valamelyikének felmutatásával vehetők igénybe: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kiadott, bélyeggel vagy bélyegzővel érvényesített arcképes igazolvány (a bélyegek, illetve bélyegzők lenyomata egyesületenként különböző lehet), vakok személyi járadékában részesülő személy az erről szóló igazolás bemutatásával, fogyatékossági támogatásban részesülő személy az ezt igazoló hatósági bizonyítvány bemutatásával.

Tehát amennyiben az érintett személy az MVGYOSZ által kiadott arcképes igazolvánnyal rendelkezik, jogosult a kedvezményre, a vakság tényét tovább vizsgálni nem kell, ilyen igazolást a buszvezető sem kérhet.

Tájékoztattak továbbá arról is, hogy folyamatban van egy országos rendelkezés kiadása a különféle fogyatékossággal élő személyek utazási igazolványainak használatával kapcsolatos jogosultságokról, kötelezettségekről és feladatokról.

E rendelkezés beszerzése érdekében a MVGYOSZ. később intézkedik majd. (MVGYOSZ – Gulyásné dr. Bölkény Ágota)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 02:03
Mainly clear
N
Mainly clear
4°C
2 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2 m/s N
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com