Elgurult a gyógyszere a 28 éves vecsési férfinak.
A Siófoki Járásbíróság bűnösnek találta azt a férfit, aki 2020 januárjában arcon ütött egy hatvankilenc éves mozgássérült férfit Szántódon. A bíróság gyorsított eljárásban egy éves börtönbüntetésre ítélte az agresszív sofőrt, amelyet két év próbaidőre felfüggesztett.
A vita azután robbant ki, hogy a 28 éves vecsési férfi az egyik áruháznál leparkolt a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyen. A fiatalember kocsija mellett felbukkanó mozgássérült bácsi megkérdezte a vádlottat, hogy miért nem teszi ki a parkolóhely használatára feljogosító rokkant kártyát, utána pedig elővette a telefonját, amivel fényképeket készített a szabálytalanul parkoló járműről. A vecsési férfi ennek láttán idegállapotba jött, majd az áruház felé tartó bácsi után ment, akit obszcén szavak kíséretében hangosan szidalmazni kezdett. A szóváltás végén a vádlott arcon ütötte a sértettet, aki az egyensúlyát elveszítve a földre zuhant a bolt bejáratánál. Az agresszív autós ahelyett, hogy felsegítette volna a bácsit, inkább gyorsan kereket oldott. Az idős férfi szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett, ugyanakkor fennállt a veszélye a súlyosabb sérülés bekövetkezésének is, amit a bíróság figyelembe vett az ítélet meghozatalakor. A 28 éves járművezetőt a Siófoki Járásbíróság 2020. február 6-án egy év börtönbüntetésre ítélt, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. (Forrás: alapjárat.hu)
Ezeket is olvassa el:
Jogtalanul használhatták a mozgássérült parkolóhelyeket
Újabb milliárdok a fogyatékkal élők foglalkoztatására: 70 ezer munkahelyet támogat a kormány
Három évig nem lesz gond a mozgássérült idős nő kirablóival
Ráripakodtak a mozgássérült nőre, mert a mozgássérült helyen parkolt
Az M3-as metró akadálymentesítésének elmaradása: a fogyatékos em
Felismeri a járási nehézségeket a mesterséges intelligencia
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?