Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Fenyvesi Gabi-Ádám - Ádám hol vagy
47
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt Braun János, a MEOSZ alelnöke

- 2020. június 27. 9:48 -

Braun János a Magyar Honvédség polgári alkalmazottjaként logisztikai területen dolgozott tizenhat évig, mikor egy sérülés miatt kerekesszékbe kényszerült.

Nem tört meg. Saját sorsából erőt merítve a fogyatékossággal élő emberek életminőségének jobbításán dolgozott.  1995. óta előbb tagja, majd vezetőségi tagja volt a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének, 2005-től 2012-ig, majd kisebb megszakítással egészen haláláig az elnöki tisztet töltötte be. A MEOSZ elnökségének 2009 óta volt tagja, 2015-ben választották meg a Szövetség alelnökének. 2016-ban kapta meg a MEOSZ Ember az emberért díj arany fokozatát.

Szavainak súlya volt. A teljes körű akadálymentesítés és az egyetemes tervezés elkötelezett harcosa volt. Olyan kezdeményezések, törekvések köthetők a nevéhez, melyek alapjaiban változtatták meg a Miskolcon és környékén élő mozgáskorlátozott emberek életét. Ő volt az, aki 1998-ban az egyesület Önálló Életviteli Központját kialakította, vezette és megtöltötte tartalommal. Az ehhez szükséges szolgáltatásokat az egyesület Támogató szolgálatának elindításával tették teljessé.

A fogyatékos emberek élhetőbb mindennapjaiért dolgozva elérte, hogy Miskolcon a szemléletformálás is teret kapjon. Felismerve ennek súlyát és jelentőségét, ő volt az, aki az elsők között tartott a városban szemléletformáló osztályfőnöki órákat az általános-és középiskolákban. Azóta ezek az órák rendszeressé váltak. Hét éven keresztül szervezett kerekesszékes gyermekeknek és szüleiknek életmód táborokat, évente 3-4 alkalommal, ahol mind a szülők, mind a gyermekek az élményeken túl, új technikákat sajátíthattak el, és információkat kaphattak olyan lehetőségekről, amelyek a továbbiakban segíthetik életüket. Aktívan részt vett a  Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete által rendezett nagy megmozdulások szervezésében és lebonyolításában.

A mozgáskorlátozott emberekért tett erőfeszítések mellett a sport is fontos szerepet töltött be az életében, rögtön azt követően, hogy kerekesszékbe került. Előbb az atlétikával ismerkedett, majd váltott a kerekesszékes teniszre, 1996 óta aktívan űzte ezt a sportot. Nemcsak játékosként vett részt a sportéletben, 1996 óta évente szervezett kerekesszékes tenisz versenyeket Miskolcon, hazai illetve nemzetközi szinten. Öt alkalommal ITF Futures minősítésű nemzetközi teniszbajnokságnak is rendezője volt, ahol több nemzet sportolói vettek részt. Kerekesszékes teniszezőként 1997 óta szerepel nemzetközi versenysorozaton is, a világranglistán is jegyezték, legjobbja a 112. hely volt. Alapítója és elnöke volt a Kerék Világ Sport Egyesületnek, kezdeményezője és alapítója a miskolci kerekesszékes kosárlabda csapatnak. 2006 óta főtitkára volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetségének.

Braun János mottója Jules Renardot idézve az volt, „Nem az a fontos, hogy az elsők legyünk, hanem az egyetlenek.”  És valóban, élete a családjáért és a mozgáskorlátozott emberekért tett erőfeszítéseiről szóltak.

Braun Jánost a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében!

Isten Önnel Alelnök Úr!

(Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöksége)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 15. csütörtök, Teréz napja van.
Ma van a(z) Látássérültek nemzetközi napja, Fehérbot napja.
Az év 42. hete és 288. napja.
Holnap Gál napja lesz.

1848. Szegedi vérengzés. Két ittas nemzetőr által terjesztett azon álhírre, hogy szerviánusok közelednek, fosztogatás és vérengzés kezdetett, melyet csak 60 halott és sebesült árán lehetett elfojtani.


1946. Megindulnak a belföldi légi forgalom első járatait Budapest-Debrecen, illetve Budapest-Szombathely között.


Nagy László: Dióverés

" Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó is délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigószárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle;
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Időjárás

2026-10-15, 18:57
Clear sky
N
Clear sky
15°C
2.5 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 66%
Szél: 2.5 m/s N
Széllökések: 8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:02
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com