Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- 19 óra
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt Németh Tamás, látássérült zongoraművész-tanár

- 2025. július 16. 14:56 - 573 megtekintés

Németh Tamás zongoraművész, több száz látássérült és látó diák zongoratanára, az Ungária Zongoranégyes alapítója, az MVGYOSZ önkéntes zenei referense 2025. július 13-án, életének 82. évében elhunyt.

Németh Tamás nyolcéves korában kezdett zongorázni Zichó József látássérült zenetanárnál, aki felismerve tehetségét a zenei pálya felé orientálta. 16 évesen sikeresen felvételizett a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd 1965-ben felvételt nyert a Zeneakadémiára Ungár Imre vak professzor osztályába. 1970-ben kitüntetéses diplomát szerzett, majd nem sokkal később már a Magyar Rádió Országos Beethoven Zongoraversenyén a döntőben végzett és részt vehetett Varsóban a Nemzetközi Chopin Versenyen. 1972-ben 4. díjat nyert a Bécsi Zenebarátok Nemzetközi Zongoraversenyén. Éveken át rendszeresen koncertezett.

Tanári munkáját alma materében, a Vakok Iskolájában kezdte 1969-ben, ahol 12 évig tanított. Ezt követően a Zuglói Zeneiskolában tevékenykedett 8 éven át, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára lett, ahol 24 éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Németh Tamást 1982-ben a szövetség zenei szakosztálya elnökévé választották, melynek már 1971-től, a diploma megszerzésétől volt vezetőségi tagja. A testületben mintegy 20 éven át dolgozott, egészen annak megszűnéséig, 1992-ig. Ezen idő alatt zenei vetélkedőket indított, koncerteket, szólóesteket szervezett, seregszemlén mutatta be a leendő tehetségeket a közönségnek.

Az Ungária Zongoranégyest 1991-ben alapította három látássérült zenetanárral, Varró Attilával, Magyar Csabával és Lakatos Tamással, majd Varró Attila kiválását követően Farkas Mátyás szegedi zongoratanár lett a negyedik tag a zongoranégyesben. Az együttes azért választotta az Ungár Imrére utaló nevet, mert gyakorlatilag a tanár úr előmenetelének, hírnevének és művészetének volt köszönhető, hogy Magyarországon a vak emberek zeneoktatása annyit fejlődött. Mint volt Ungár-tanítvány, sőt az első és egyetlen vak tanítványa, azt gondolta, hogy úgy fejezhetik ki legjobban a tiszteletüket, ha róla nevezik el az együttest, amely a jótékonysági koncertekkel 17 éven át dolgozott a vak emberek társadalmi elfogadásáért hazánkban és külföldön. A világviszonylatban egyedülálló együttes repertoárját több, ma is élő komponista gyarapította átiratokkal és saját művekkel.

Az Összhang Zongoraduót második feleségével, Berta Edinával alapította meg 2007-ben. A formáció tizenöt éves fennállása alatt nemes célok mellé állva országszerte koncerteztek, vitték az embereknek a négykezes zongorairodalom gyöngyszemeit és a fuvola hangját.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2021-ben a vak zeneművészek hírnevének és elismertségének öregbítése, látássérült és ép látású zongoraművészek tanítása, valamint az MVGYOSZ berkein belül a zenei élet szervezésében és a Braille-kották készítésében való közreműködéséért, a pontírás és a Braille-kultúra megőrzésének terén végzett elismerésre méltó munkájáért Louis Braille-emlékérmet adományozott Németh Tamásnak.

Néhány hónappal később így nyilatkozott egy interjúban: „Vállvetve harcolunk a szép muzsikáért, a művészetért, az emberségért. Örülök, hogy ebbe a kollektívába így belenőttem, beleöregedtem. Azt kívánom, hogy a fiatalok is érezzék meg a közösségnek azt az összetartó erejét, amit egykor mi, jóllehet, most az online világ sok dolgot átalakított. Nagyobb lehetőséget adnak egymás megismerésére az online találkozások, de együtt lenni a közösségben, az pótolhatatlan…”

Néhány hónappal ezelőtt, Farkas Mátyás halálát követően nyilatkozott az MVGYOSZ. lapjának utoljára.  Azt kérte, a Vakok Világában ő búcsúzhasson el szeretett zenésztársától. A lap néhány héttel ezelőtt jelent meg, benne NémethTamás szeretetteljes visszaemlékezésével. Mint mindig, most is tartotta az ígéretét.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnöksége, vezetősége és munkatársai kegyelettel adóznak Németh Tamás több évtizedes kiemelkedő pedagógiai életútja, művészi pályafutása és közösségépítő tevékenysége előtt.

 

Fotó: Németh Tamás átveszi a Braille-emlékérmet dr. Nagy Sándortól (2021).



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét * = 63

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 3. péntek, Kornél, Soma napja van.
Az év 27. hete és 184. napja.
Holnap Ulrik napja lesz.

1807. Szentes János nyugalmazott kapitány a királytól engedélyt kap nyomda alapítására Sárospatakon.


1825. Már 13 év és 3 hónap óta nem tartatott országgyűlés; de Ferenc király elvégre meggyőződött, hogy az abszolutizmussal boldogulni nem lehet, azért július 3-án országgyűlést hirdetett Pozsonyban szeptember 11-ére.


Rab Zsuzsa / 1926. júl.3. - /

Verem

"...Itt Petőfi csak olajnyomat,
Arany erre az utat se tudja,
Itt Dózsa csak szivar,
Ady meg lila bankó,
a világűr egy vicc csak a bortócsában.
De országnyi a padló,
amelyről záróra után
felsöprik a csillagokat,
a Fiastyúkot,
a botló cipők jajdulását,
a morzsolódó gerincek csontporát,
a vállakról leszakadt
karokat.

Ebből a veremből
kijutni:
egymás keze volna kötél.

Időjárás

2026-07-03, 19:04
Clear sky
NNW
Clear sky
28°C
5.5 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 5.5 m/s NNW
Széllökések: 13.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com