Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Romantic - Kell ez a n*
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt Szabó Sándor, a Mozgássérültek Tolna Megyesi Egyesületének elnöke

- 2025. október 20. 12:10 - 154 megtekintés

Szabó Sándor több évtizeddel ezelőtt kapcsolódott be a mozgáskorlátozott emberek mozgalmába. 1989. óta tagja a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének, melynek 2000-től csoportvezetője, 2002-től pedig vezetőségi tagja volt.

2010-ben választották meg az egyesület elnökének, mely tisztséget haláláig töltötte be. Elkötelezett, felelősségteljes munkáját a mozgáskorlátozott emberek országos mozgalmában is kamatoztatta: 2017-től 2020-ig a MEOSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának, majd 2020 és 2025 között a MEOSZ elnökségének tagja volt.

Szabó Sándor születése óta mozgássérült volt, így saját életén keresztül közvetlenül megtapasztalta mindazokat a nehézségeket és kihívásokat, melyek a mozgáskorlátozottságból fakadnak. Pozitív életszemléletével, tenni akarásával és töretlen energiával nap mint nap azon dolgozott, hogy a mozgáskorlátozott emberek élhetőbb életet tudjanak élni. Tanácsokkal segítette a hozzá fordulókat, és vezetőként azon munkálkodott, hogy a mozgássérült emberek önálló életvitelét elősegítse. Egyesületi munkája keretében 2002-től részt vett a gépjármű szerzési támogatás elbírálásában és tapasztalati tanácsadóként segítette közintézmények akadálymentesítési munkáinak előkészítését. Segíttette megyei rendőrkapitányságok balesetmegelőzési bizottságainak munkáit. Az egyesületi vezetőkkel rendszeresen tartott esélyórákat közép- és általános iskolákban.

Szenvedélyesen szerette a sportot, szívügye volt a tömegsport. Erőfeszítéseket tett annak érdekében is, hogy minél többen támogassák az egészség megőrzésére irányuló kezdeményezéseket is. Részt vett a mozgássérült emberek asztalitenisz sportjában, ahol szép eredményeket ért el. Több mint 10 szeres Országos Vidékbajnok, Budapest OPEN győztes, országos TOP12 második 2002-ben, harmadik 2003-ban és a Világranglista 39. helyezettje volt. 2000-től az Atomerőmű SE Asztalitenisz szakcsoportjának vezetője volt.

Mottója, „Az önzetlen segítség és odaadó munkánk a mozgalmunk jövője.” iránymutatásként szolgálhat a mindennapokban.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 11. kedd, Márton napja van.
Ma van a(z) Szent Márton napja.
Az év 46. hete és 315. napja.
Holnap Jónás, Renátó napja lesz.

1839. A magyar nyelv, mit diplomatai közeg, egy lépéssel tovább haladt. Az országgyűlés feliratára V. Ferdinánd leirata megengedé, hogy a királyi székhez intézendő fölterjesztések ezentúl egyedül magyar nyelven szerkesztessenek.


1908. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter előterjesztette a képviselőházban a választójogi törvénytervezetet.


Katona József / 1791. nov.11. - 1830. ápr.16. /
Vágy

"...Nemde világok - idők - nyúlnak heverészve
tömötten
A cél közt, s közted? vak here-vágyakozás!
Gyermeki bábok után kacsálódó képezet! egykor
Csillagokat sietél egybe ölelni - mi lett?
Dölyfös kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett
Nem szava feltátott sírodig elkanyarít."

Időjárás

2025-11-11, 08:01
Clear sky
N
Clear sky
8°C
0.5 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 80%
Szél: 0.5 m/s N
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:43
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com