Négy végtagját amputálták, a kalauz mégsem hitte el róla, hogy mozgássérült
Bár nem sok hely van a világon, ahol a kalauzokat mindent elsöprő szeretethullám venné körül, egy francia ellenőrt kis híján meglincseltek az utasok, amikor egy amputált férfi mozgássérültségét kérdőjelezte meg egy Rouenből Párizs felé tartó vonaton.
A férfi, Phillippe Croizon ráadásul egy ismert figura, mivel ő volt az első mind a négy végtagján amputált ember, aki átúszta a La Manche csatornát. A férfit azért vegzálta az ellenőr, mert nem volt nála a mozgássérültségét igazoló igazolványa, viszont miután az utasok a férfi védelmére keltek, mondván, hogy elég jól látható igazolvány nélkül is, hogy a férfi mozgássérült, a kalauz végül leállt az akadékoskodással.
Croizon acélmunkás volt, amíg 1994-ben a saját házán dolgozva erős áramütés érte, aminek következtében mind a négy végtagját amputálni kellett. Croizon később védelmére kelt az ellenőrnek, hogy biztos rossz napja volt, vagy kimerült volt, de a közvélemény ettől függetlenül erősen bírálta az esetet, mivel sok panasz érkezik az ellenőrök mozgássérültekhez való hozzáállása miatt.
Eredeti francia nyelvű cikk az alábbi linken található: https://www.thelo…egic-prove
Forrás:index.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Nagy sikerrel zárult a rövidpályás sprintverseny
Tekintse meg Ön is a MEOSZ nemzetközi projektjének záró rendezvényét!
„Szuper volt” – Így teljesítette a magyar világsztár a mozgássérült Szofi kívánságát
Bedrogozott tinibanda támadt rá egy mozgássérült fiúra és barátnőjére Józsefvárosban
Nem vicc, hanem szégyen
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


31°C
Vélemény, hozzászólás?