Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Crystal - Vigyázz rám
36
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt Szulovszky Gyula

- 2021. június 9. 20:01 -

Szulovszky Gyula 1977-ben népművelő-könyvtárosként kezdett el dolgozni, szabadidejében pedig a mozgáskorlátozott emberekért végzett kimagasló tevékenységet.

A Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei egyesületében egyebek mellett a lakásakadálymentesítési támogatásokkal kapcsolatos kérelmeket intézte. Kezdeményezésére alapították meg 1996. március 20-án a Mozgáskorlátozottak Békés Városi Egyesületét, melynek haláláig az elnöke volt. Kezdetektől szívén viselte a mozgáskorlátozott emberek sorsát, a  Heine-Medin kór révén maga is érintett volt. Felszólalt az érdekükben, ahol lehetősége volt rá, ott minden tőle telhető segítséget biztosított számukra. Hitt a közösség erejében, abban, hogy a sorstársak által együtt töltött percek a derűs órák mellett erőt és kitartást is adnak a hétköznapokban. 2015-től újraindította a Mozgáskorlátozottak és barátaik balatoni találkozóit. A 2021-es találkozó – melyet halála előtt már teljesen megszervezett – már nélküle, de előtte tisztelegve zajlik.

Szulovszky Gyula temetése 2021. június 18-án 12.00 órakor lesz Békés városában.

Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében!

(Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 2 = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 02:27
Clear sky
NNE
Clear sky
4°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NNE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com