Lehet segíteni a budapesti parkolási helyzeten?
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján a főpolgármesteri kabinet 2008 decemberében felkérte a Fővárosi Önkormányzat cégét, a Parking Kft.-t, hogy dolgozza ki a fővárosi parkolási stratégiát.
A társaság megbízásából a Szonda Ipsos felmérte, miként vélekednek a budapestiek a parkolási helyzetről. A mintegy 10 000 fős mintavételű, reprezentatív közvélemény-kutatás alapján a főpolgármester-helyettes kijelentette: „Egyértelműen kiderült, hogy a Főváros új Parkolási Stratégiai Tervében megfogalmazott gondolatok járnak a budapestiek fejében is!” Az új parkolási koncepció legfontosabb elemei között szerepel egyebek mellett a mozgássérült igazolványokkal történő visszaélések visszaszorítása, illetve a parkolási díjpolitikának a mindenkori BKV-jegyárakhoz igazított tarifarendszere. A javaslatcsomag tartalmazza a parkolási zónarendszerek átláthatóbbá tételét: bővítését és egységesítését, valamint a lakossági engedélyek kiadásának szigorítását. Központi elemként szerepel az anyagban egy parkolás- és közlekedésfejlesztési alap kialakítása, amelyet például a közösségi közlekedés fejlesztésére és fővárosi közlekedési igényeket kielégítő P+R parkolók, mélygarázsok, parkolóházak kialakítására lehetne fordítani. A főpolgármester-helyettes aláhúzta: a felmérés rámutat, hogy az általa is szorgalmazott témák közül például a budapestiek 82 százaléka teljes mértékben vagy nagyon egyetért azzal, hogy minél több P+R parkolót szükséges létesíteni, s hogy ezzel lehet ösztönözni a közösségi közlekedés használatára az autósokat. A megkérdezettek 69 százaléka ezenkívül rendkívül fontosnak tartja, hogy mélygarázsok, parkolóházak épüljenek a város központjában, 51 százalékuk pedig kiáll az egységes parkolási díj bevezetése mellett is. A parkolási stratégia és a rendelettervezet ügyében amúgy már folyamatosan egyeztet a Parking Kft. az érintett kerületekkel, civil és szakmai szervezetekkel, hogy aztán azt a Fővárosi Közgyűlés várhatóan április végén tárgyalhassa.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A MEOSZ fellépése nyomán könnyebb lesz rámpákat és lifteket kialakítani a mozgáskorlátozott emberek ...
Utcára kerülhetnek a mozgás és a látássérült barátnők, sürgősen albérletet kell találnia a különlege...
A MEOSZ tájékoztatója a veszélyhelyzet megszűnését követő fontosabb szabályokról
A MEOSZ elérte, hogy tovább emelkedett az AUTÓPLUSZ 2020 programban adható támogatás keretösszege
Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


19°C
Vélemény, hozzászólás?