Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elindult az akadálymentesítés útján a makói fürdő: kísérőt ad vak vendégei mellé a Hagymatikum

- 2018. december 16. 21:28 -

Idén tavasszal a DÉLMAGYARORSZÁG közvetítésével adott tippeket a vak Pece Merilin a makói Hagymatikum fürdő vezetőinek, miként tehetnék akadálymentessé az impozáns, de lépcsői és folyosói miatt nehezen bejárható épületet. A napokban örömmel újságolta: javaslatait komolyan vették.

– A Hagymatikum épülete egy vak ember számára valóságos labirintus – mondja Pece Merilin. Neve olvasóink számára ismerős lehet, ő volt ugyanis az, aki párjával, Németh Pál nyugdíjas mérnökkel együtt – DÉLMAGYARORSZÁG közvetítésével – még tavasszal ellátogatott a Hagymatikumba, hogy megmutassa, miként lehet a látássérültek számára otthonosabbá tenni a fürdőt. Javaslatai közül a legfontosabb az volt, hogy a vakok számára biztosítsanak kísérőt. A napokban örömmel újságolta a lapnak: a fürdő vezetése ezt a kérését méltányolta, és az előre egyeztetett gyógyászati kezelések időpontjában kísérő várja az előcsarnokban. Amikor Merilin a hét elején először járt úgy gyógymasszázson a Hagymatikumban, hogy nemcsak vakvezető kutyája, Nancy volt a kísérője, az egyébként takarítóként dolgozó Nagy Péter segített neki a közlekedésben. Mint látható a képen, kedvesen és udvariasan. – A bejárattól elkísérem az öltözőig, a kezelőhelyiségig, aztán a megbeszélt időpontban értejövök, és elkalauzolom a medencéhez is, vagy bárhová, ahová szeretné. Aztán ha végzett, a kijárathoz – mondta. Ez pluszfeladat számára, de szívesen vállalta. Gergely Gábor, a fürdő igazgatóságának elnöke lapuknak azt mondta, szakmai szervezetekkel konzultáltak annak érdekében, hogy praktikus és szabályos megoldásokkal tudják segíteni az érintetteket. Nemcsak kísérőt adnak az érkezéstől a távozásig, de természetesen lehetőséget biztosítanak a vakvezető kutyával való belépésre is. Ráadásul az aula épületében néhány napon belül új, úgynevezett taktilis csíkokat fektetnek le a padlón, amelyek megkönnyítik az eljutást az akadálymentesített mosdóhoz és a recepcióhoz. A segítői feladatra kijelölt munkatársakat pedig a vakok és gyengén-látók megyei egyesületének képviselői részesítik képzésben. Mi a teendő? – Ha valaki gyógykezelést szeretne nálunk igénybe venni, akkor először mindenképp a gyógyászati diszpécsernél kell jelentkeznie a papírjaival – avatta be a lap munkatársait a tudnivalókba Lajtosné Papp Noémi, a Hagymatikum marketingcsoportjának vezetője. – Ott megkapja a kezelési időpontokat, és ha az illető vak vagy gyengén-látó, mi már előre tudjuk, mikor kell mellé kísérőt biztosítanunk. Természetesen azoknak is segítünk, akik nem előre tervezett kezelésre jönnek. Tőlük annyit kérünk, hogy egy nappal korábban jelezzék érkezésüket.

 

Forrás:delmagyar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 2 = négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 11:08
Mainly clear
NE
Mainly clear
8°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s NE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com