Elképesztő: már 125 országban járt a vak és halláskárosult férfi
Nem mindennapi élete van annak a férfinak, aki – annak ellenére, hogy hallássérült és vak – már több mint 100 országban járt.
Tony Giles igazi világjáró, ugyanis a férfi már 125 országban, köztük Magyarországon is megfordult már, ami nem kis teljesítmény, pláne, hogy az úriember vak és 80%-os hallássérült.
Tony 10 éves volt, amikor megvakult, később elhatározta, hogy a világ minden országába eljut majd.
Először 2000-ben indult útnak, azóta pedig számtalan kalandot megélt: letartóztatták, túlélt egy katonai puccsot, ült elefánton és krokodilon is, kipróbálta más kultúrák konyháit, s mindezt teljesen egyedül, bár azóta már kedvesével együtt igyekszik véghez vinni tervét. Tony eddig két könyvet is írt, az útjait pedig az apjától örökölt magánnyugdíjból fizeti.
Forrás:24.hu/blikk.hu
Ezeket is olvassa el:
Évente ezer magyar veszíti el a látását – 10-ből 9 esetben megelőzhető lenne
Grófnő találta ki a vakok fehér botját
Mostantól digitálisan, akár vakok is „olvashatják” a Ringier Axel Springer Magyarország néhány magaz...
Együtt a jövőnkért április – Utazni jó!
Látogatás a Hatvani Vadászkastélyba
A 2016-os év fogyatékos sportolói
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C






Vélemény, hozzászólás?